Vádemelési javaslatot nyújtott be az ügyészséghez a III. kerületi Rendőrkapitányság a napokban egy ügyvéd ellen, aki tavaly a bíróság folyosóján belerúgott perbeli ellenfelébe, majd az esetről nevének közlésével hírt adó Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét jogosulatlan adatkezelés miatt feljelentette.

A Magyar Nemzet tavaly novemberben tudósított arról, hogy Cs. Z. ügyvéd a bíróság épületében úgy ágyékon rúgta egyik perbeli ellenfelét, hogy mentőt kellett hívni. Az ügyvéd sajtó-helyreigazítást nem kezdeményezett, ám feljelentése nyomán a rendőrség szeptember 5-én gyanúsítottként hallgatta ki Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztőt és az egyik szerkesztőt, majd két nappal később jogosulatlan adatkezelés alapos gyanújával vádemelési javaslatot is tett az ügyben azzal, hogy az érintett beleegyezése nélkül közölte a lap a nevet és beosztást.

Az MTI birtokába került dokumentum szerint a rendőrség Cs. Z. ellen is vádemelési javaslattal élt szeptember 4-én az ügyészség felé súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége a napokban közleményt adott ki, melyben a sajtószabadság súlyos megsértéseként értékelte a Magyar Nemzet főszerkesztője és egyik újságírója elleni rendőrségi eljárást. A szakmai szövetség elnöksége emlékeztet egy hasonló, a Népszabadság egyik munkatársával tavaly júliusban megtörtént esetre, amikor Majtényi László adatvédelmi biztos megállapította, hogy a jogszabály ilyen értelmezése és alkalmazása indokolatlan.