Ősztől ezerrel több rendőr szolgál

2009.09. 7. Jogi Fórum / Népszabadság Online/MTI

Ősztől ezerrel több rendőr szolgál a közterületeken, a rendészeti szakközépiskolába másfélszer annyi tanulót vehetnek fel, mint korábban, megkezdődik a településőr-program végrehajtása - a Népszabadság értesülése szerint ezeket az intézkedéseket tartalmazza a kormány új közbiztonsági csomagja, amelynek részleteit ma ismerteti a kormányfő a Rendőrtiszti Főiskola tanévnyitóján.

A napilap a Biztonság és Rend című dokumentumra hivatkozva a program elemei között említi, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda 600 millió forintos támogatást kap a szélsőségesek és az extrémizmus, valamint a high-tech bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében.

Átalakul a rendőroktatás rendszere, a jelenlegi ötszörösére növelik a roma fiatalok rendőrré válását segítő ösztöndíjprogramba bevonhatók számát, bevezetik a legalább két éve nyugdíjas rendőrök foglalkoztatását segítő szerződéses rendőri státuszt és félmilliárd forintért telepítenek térfigyelő kamerákat, nagyrészt a fővárosban - sorolta fel a lap hétfői számában a csomag főbb elemeit.

A teljes cikk elolvasható a Népszabadság Online oldalán

  • kapcsolódó anyagok
KORMÁNYZAT
RENDŐRSÉG
KÖZREND, KÖZBIZTONSÁG