Az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatóját, a nukleáris jog elismert szakértőjét, Lamm Vanda akadémikust a Nemzetközi Jogi Intézet (L’Institut de Droit international, IDI) 2009. szeptember 3. és 11. között Nápolyban megrendezett 74. ülésszaka alelnökké választotta.

Az 1904-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Nemzetközi Jogi Intézet a világ legkiválóbb nemzetközi jogászait tömörítő, a nemzetközi jog tanulmányozásával és fejlesztésével foglalkozó tudós társaság. Magyar állampolgár ilyen magas tisztséget még nem töltött be a szervezetben.

“Mind a nukleáris jogi, mind pedig a nemzetközi bíráskodással kapcsolatos kutatásaimra büszke vagyok. Mindkét terülten publikáltam olyan monográfiát, amely mind itthon, mind pedig külföldön újdonságnak számított. A legjobban talán annak örültem, amikor elsőre beválasztottak a világ legkiválóbb nemzetközi köz- és magánjogászait tömörítő százhúsz fős, 1873-ban alapított L’Institut de Droit international tagjai közé” – nyilatkozta a Magyar Tudománynak két évvel ezelőtt Dr. Lamm Vanda akadémikus, az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatója, akinek a nukleáris jogról írt angol nyelvű könyvét alapműnek tekintik, amely külföldön is az egyik legtöbbet idézett ilyen tárgyú munka. A szakember 2000-2001-ben a Nemzetközi Nukleáris Jogi Társaság elnöke volt, s számos esetben kérték fel szakértőnek.

Lamm Vanda másik fontos kutatási területe a Nemzetközi Bíróság. A kelet-közép-európai régió szakemberei közül az elmúlt évtizedben a Bíróságról szinte ő publikált a legtöbbet. A Nemzetközi Bíróság 1945 és 1993 közötti szakirodalmában elsőként adott átfogó képet az ENSZ legfőbb bírói fórumának joggyakorlatáról. Mivel kutatta a nemzetközi viták békés rendezését is, így 1998-ban tagja lett a hágai Állandó Választott Bíróságnak, emellett az EBESZ Békéltetési és Választott Bíróságának helyettes-bírája. Munkáját Akadémiai Díjjal ismerték el. 2007 óta az MTA levelező tagja.