Január 1-jétől módosulnak a KRESZ-szabályok

2009.11.26. MTI

Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet.

A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Az eredeti tervekhez képest több hónapot csúszik a KRESZ módosítása: eredetileg szeptembertől szerették volna elfogadni az új szabályelemeket.

A változások elsősorban a védtelen közlekedők - a gyalogosok és a kerékpárosok - biztonságát javítja.

A közúti közlekedés szabályainak módosítása rögzíti többek közt, hogy a gyalogos átkelőhelyeknél a jelenleginél sokkal körültekintőbben kell közlekedni, és ha szükséges, táblával kell elérni, hogy a zebra felé tartó autósok csak olyan tempóban haladhatjanak, hogy még előtte képesek legyenek megállni.

A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a "nyitott kerékpársáv" fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd.

Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum lehetővé teszi a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is.

A változások a motorosokat és az autósokat is érintik. Januártól a motorosok is használhatják majd a buszsávot, és ők is előremehetnek a piros lámpánál.

Több új közlekedési táblát is bevezetnek, például a torlódás veszélyét jelző piros keretes háromszöget, és engedélyezik az elektronikus jelzőtáblák használatát az autópályákon. A módosítás azt is engedélyezi, hogy a különösen balesetveszélyes helyeken a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők legyenek a közlekedési táblák.

Az új szabályozás pontosítja az iskolabusz fogalmát, és bővíti a gyermekszállítás biztonsági követelményeit. A táblával megkülönböztetett iskolabuszok környezetében a fel- és leszállás mindkét oldali irányjelzővel jelzett ideje alatt más járművek csak fokozott óvatossággal, lassabban közlekedhetnek - olvasható a dokumentumban.

A módosítás pontosítja a gyerekülés használatának szabályait: a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek ülését a biztonsági övhöz vagy annak bekötési pontjához kell csatolni.

A tervezet szigorúbban szabályozza a rendszámok láthatóságát és meghatározza a quad fogalmát is.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZLEKEDÉS
JOGALKOTÁS