Több mint százan vannak két évnél is régebben előzetes letartóztatásban

2010.01.29. MTI

Több mint százan vannak olyanok, akik két évnél is régebb óta előzetes letartóztatásban vannak - derül ki a büntetés-végrehajtás múlt évi statisztikai adataiból, amelyeket csütörtökön hoztak nyilvánosságra.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte: közülük mintegy huszan vannak olyanok, akik 33 hónapnál is régebb óta a kényszerintézkedés alatt állnak, vagyis közel vannak a három évhez.

A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény szerint ha az előzetes letartóztatás tartama a három évet eléri, akkor megszűnik az előzetes letartóztatás. Ha az ezt követően elrendelt lakhelyelhagyási tilalom, illetve házi őrizet szabályát megszegi az érintett, újra előzetes letartóztatásba helyezhető.

Tavaly nyáron megváltozott ez a szabály, de az új rendelkezés csak idén júliusban lép hatályba. E szerint ha a bűncselekmény öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a hároméves szabály két évre csökken. Abban az esetben azonban, ha tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő a bűncselekmény, az előzetes letartóztatás tartama négy évre nő.

A jelenleg is hatályos hároméves szabályt alkalmazták a "fekete sereg" elnevezésű bűnszervezet vád szerinti vezetőjének Magyar Róbertnek az esetében is, akit előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyeztek és ahonnan megszökött, vélhetően január 16-án. Magyar Róbert előzetes letartóztatását 2008 szeptemberében szüntették meg. Így ha akkor hatályban lett volna a négyéves szabály, 2009 szeptemberében szüntették volna meg a kényszerintézkedést, mivel még nem született meg a büntetőperben az elsőfokú ítélet.

Magyar Róbert házi őrizetének ellenőrzésénél több rendőr mulasztását megállapotta az a rendőrségi belső vizsgálat, amelyet a vádlott eltűnése után rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya. A vizsgálat hét rendőr fegyelmi felelősségét vetette fel, két rendőr esetében pedig bűncselekmény, szolgálatban elkövetett kötelességszegés vétsége is felmerült. Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya kedden azt mondta: a konkrét felelősségre vonások, illetve annak megállapítása, hogy valóban történt-e bűncselekmény, még további vizsgálatot igényel. Az ügyben a katonai ügyészségen még nem indult büntetőeljárás.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS
RENDŐRSÉG