Visszaléphet a kormány a “lex Járai” néven ismertté vált javaslattól: zárószavazás előtti módosító indítvánnyal kivehetik a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomagból azt a passzust, amely alapján a három éven belül alakult biztosítóknak nem kellene a banki különadót megfizetniük – tudta meg az MTI szerdán. A Fidesz és a kormány az erről szóló híreket nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A Napi Gazdaság szerdai számában ugyancsak arról számolt be, hogy információi szerint a Fidesz a végszavazás előtt kiveszi a bankadóból a lex Járai néven emlegetett rendelkezést. A lap szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál az elmúlt napokban igyekeztek a “lex Járainak” olyan olvasatot találni, amelynek révén egy brüsszeli vizsgálat esetén védhető lenne, ám erre szakértők szerint kevés esély van.

A gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomagon belül a bankadóról szóló passzusokhoz nyújtotta be a számvevőszéki és költségvetési bizottság azt az indítványt – amelyet korábban részben már a fideszes Rogán Antal is javasolt -, amely szerint nem kellene a három éven belül alakult (“tevékenységi engedélyét első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző”) biztosítóknak a különadót megfizetniük.

Az MTI úgy tudja, nagy vita volt a kormányoldalon arról, hogy megfelel-e az európai uniós előírásoknak a “lex Járai”. A parlament által már elfogadott bizottsági módosító indítvány alapján a bankadót a biztosítók közül hatnak nem kellene megfizetnie, köztük a Járai Zsigmond volt jegybankelnök nevével fémjelzett CIG Közép-európai Biztosító Zrt.-nek sem.

E biztosítókon kívül a módosítás másokat is kivett a bankadó hatálya alól, köztük például a takarékszövetkezeteket.
(A Költségvetési Tanács szerdán publikált értékelése szerint a bankadót érintő elfogadott módosító indítványok 10,5 milliárd forinttal, 183 milliárd forintra csökkentik a különadóból 2010-ben várható közvetlen bevételt.)

Szerdán több sajtótájékoztatón is téma volt a “lex Járai”; mind Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, mind pedig Nagy Anna kormányszóvivő kérdésre azt mondta: a csütörtöki zárószavazáson derül ki, mi lesz a törvény végleges szövege.


A kormány nem lép vissza a “lex Járaitól” –
erősítette meg Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek; az Országgyűlés délután szavaz a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomagról.

Szijjártó Péter az MTI-nek azt mondta: a kormány továbbra is támogatja, hogy fennmaradjon azon kivételek köre a banki adó fizetési kötelezettsége alól, amelyeket már megszavaztak, hogy mindenki, így a kistelepüléseken élők számára is könnyen elérhetők legyenek a pénzügyi szolgáltatások, illetve, hogy a piacra új szereplőként belépők ne lehetetlenedjenek el.

Arra a kérdésre, hogy valóban volt-e vita a mentességről az uniós szabályok miatt, azt válaszolta: a kormány valamennyi álláspontot meghallgatta, kellő mérlegelés és elemzés után döntött így.