Alstom-ügy - Zűrös metrókocsik - Akár november közepéig is eltarthat a másodfokú hatósági eljárás

2010.09.21. MTI

Akár november közepéig is elhúzódhat az Alstom metrókocsik ügyében a másodfokú hatósági eljárás; bár az Alstom augusztus 13-án beadta a fellebbezést, a hatóság szakértő bevonását rendelte el, a véleményezés ideje azonban nem számít bele a 30 napos határidőbe.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) hétfőn közölte, hogy az Alstom augusztus 13-án beadta a fellebbezéshez szükséges iratokat, a hatóság pedig augusztus 25-én megkezdte a másodfokú eljárást. A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény szerint az elbírálásra az NKH-nak 30 napja van, így legkorábban szeptember 24-én születne határozat.

Az NKH azonban külső szakértő bevonását kérte, a szakértői vélemény elkészítésének időtartama pedig - amely legfeljebb 30 nap lehet - nem számít bele az eljárás időtartamába. Így legkorábban csak október közepén születhet döntés az ügyben, a hatóság azonban - a törvény szerint - egyszer meghosszabbíthatja újabb 30 nappal az eljárást, ez esetben viszont csak novemberben lehet döntés az ügyben.

Az NKH tájékoztatása szerint amennyiben másodfokon sem engedélyezik a szabályok alóli mentességet az Alstomnak, úgy az ellen - mivel jogerős a döntés - már nem tudnak fellebbezni. Jogszabálysértésre hivatkozva azonban bírósági felülvizsgálatot kezdeményezhetnek, a döntés ellen viszont nincs helye fellebbezésnek.

Az Alstom Transport az üggyel kapcsolatban közölte, továbbra is bíznak abban, hogy az NKH megadja a derogációt a Metropolis szerelvények fékrendszerére, és ezzel megadják a végleges típusengedélyt is.

Ezzel kapcsolatban közölték, hogy a Metropolis szerelvények ugyanilyen fékrendszerrel működnek Szingapúrban, Sanghajban, Barcelonában és Isztambulban is. A három városban az Alstom közlése szerint összesen 1.852 kocsi közlekedik azonos, a budapesti szerelvényekre szánt fékrendszerrel.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság július 30-án közölte, hogy nem adta meg a 2-es vonal szerelvényeire a végleges típusengedélyt a francia Alstomnak, a többi között a fékrendszer problémái miatt. Később kiderült, hogy nemcsak a fékekkel, hanem a járművet irányító szoftverrel is több probléma volt.

Az Alstommal 2006. május 30-án kötöttek szerződést a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek gyártására és leszállítására. E szerint az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es metróra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a négyes vonalra 114 millió euróért.

Kapcsolódó cikkek:

Zűrös metrókocsik - Elkészült az Alstom-szerződések jogi vizsgálata →

  • kapcsolódó anyagok
KÖZIGAZGATÁS
KÖZLEKEDÉS