Az Európai Bizottságnak nincsen döntési joga a schengeni övezetről

2010.12.22. MTI

Az európai uniós tagországok egyhangú döntésén múlik, mikor kerül sor a schengeni övezet bővítésére, ebbe az Európai Bizottságnak nincs beleszólása - jelentette ki a végrehajtó testület egyik szóvivője szerdán Brüsszelben.

Sajtótájékoztatóján Michele Cercone megerősítette, hogy a bizottság is megkapta azt a levelet, amelyben Brice Hortefeux francia és Thomas de Maiziere német belügyminiszter jelezte, hogy országaik - elsősorban a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban mutatkozó hiányosságok miatt - túlságosan korainak tartják és nem értenek egyet azzal, hogy Románia és Bulgária márciusban csatlakozzon a személyek teljesen szabad mozgását biztosító övezethez. Hozzátette, hogy a végrehajtó testület nem kíván kommentárt fűzni a levél tartalmához.

Cercone elmondta azt is, hogy a bizottság álláspontja világos: annak alapján kell dönteni a témában, hogy a konkrét vizsgálatok szerint készen áll-e a két ország a csatlakozásra.
Hozzáfűzte: ezt az értékelést szintén az uniós tagállamok szakértői végzik.

Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Románia és Bulgária EU-ba lépése óta a bizottság is több ízben kevesellte a szervezett bűnözés és a korrupció elleni fellépésben elért haladásukat.

A schengeni övezet bővítése a január első napjával induló magyar EU-elnökség napirendjén is a kiemelt célkitűzések között szerepelt. Programja szerint Magyarország azt szeretné elérni, hogy a bővítéséről márciusban döntés szülessék.

Egy szerdai román nyilatkozat szerint az ország schengeni csatlakozása kétéves késlekedést is szenvedhet, ha a tagországok most nem támogatják egyhangúlag.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ
SCHENGENI ÖVEZET