A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága a területet érintő változásokról, valamint a soros magyar uniós elnökséggel kapcsolatos kormányszintű felkészülésről tájékoztatja a Magyarországra akkreditált követségek oktatással foglalkozó szakembereit.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a csütörtöki budapesti találkozó előtt az MTI-nek elmondta, hogy a nemzeti költségvetések összehangolását célzó, úgynevezett európai szemeszterben az oktatás kiemelt jelentőséget kapott, a versenyképességet ösztönző 2020-as stratégiában pedig két kiemelt terület is érinti az oktatást, ezért célszerű a követségek szakembereit tájékoztatni.

Kitért arra is, hogy a magyar EU-elnökségi félévben tíz oktatással kapcsolatos rendezvényt tartanak, ezek mindegyikére meghívták az unió országainak oktatási minisztereit és szakembereit. A tanácskozások között lesznek formális és informális miniszteri találkozók és szakmai megbeszélések Budapesten, Gödöllőn és Brüsszelben.

Azokat az észrevételeket, ötleteket, amelyek a tanácskozásokon elhangzanak, akár közvetlenül, törvényalkotással is beépíthetik a magyar oktatási rendszerbe, de a gondolkodásmódba, gyakorlatba is bevezethetik – mondta az államtitkár.