Kórházi szülést otthonra? – véleményeztük az otthonszülésről szóló jogszabály legújabb változatát

2011.02.15. Jogi Fórum/ TASZ

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által elkészített, az intézeten kívüli szülés szabályairól szóló kormányrendelet legújabb változatát véleményezte 7 szervezet, köztük a TASZ.

Az egyeztetéseken részt vevő szervezeteknek megküldött szöveg kevésben különbözik a tavaly decemberben a sajtó munkatársainak kiosztott változattól. A tervezett jogszabályszöveg, amelynek fejléce arra hívja fel a figyelmet, hogy az nem tekinthető a közigazgatási államtitkári értekezlet álláspontjának, több ponton sérti az egyenlő bánásmód követelményét. A közös véleményt jegyző szervezetek felhívták a minisztérium figyelmét arra, hogy a jogszabály csak az első lépése lehet a szükséges, a szülészeti ellátás egészére vonatkozó reformnak – alapvető lenne az ún. ambuláns szülés körülményeinek rendezése is.

A véleményt jegyző szervezetek ugyan üdvözlik a kormány azon szándékát, hogy 20 évnyi, alkotmányos alapjogokat érintő szabályozatlanság után rendezni kívánja az otthonszüléssel kapcsolatos állami feladatokat, de számos kritikát is megfogalmaztak a konkrét szöveg kapcsán.

Álláspontunk szerint nem tesz eleget a jogszabály annak a követelménynek, hogy a valódi választás szabadságát megteremtse: a kórházi szülés szabályait igyekszik a bábai modell szerinti, intézeten kívüli szülésre ráerőltetni, illetve a nem finanszírozott ellátási formák közé sorolja az otthonszülést. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti az, hogy az intézeten kívüli szülést választókra szigorúbb feltételek vonatkoznának a védőnői ellátás, a terhesgondozás tekintetében. Alapvető hiányossága a jogszabály jelenleg ismert szövegének, hogy nem szól az önálló szakmakód megteremtéséről, amely alapvető feltétele az intézeten kívüli szülést kísérő szakemberek tevékenységének, a működési engedély megszerzésének. Ismételten felhívtuk a jogalkotó figyelmét az Európai Parlament és az Európai Tanács 2005/36/EK irányelvére, amely – többek között – a szülésznők kompetenciáit is tartalmazza, és amelyet Magyarország nem ültetett még át.

A jogszabály gyermekgyógyász közreműködését írná elő a tervezett intézeten kívüli szüléseknél, ugyanakkor nem világos, hogy mit takar a „közreműködik” kifejezés: így például az sem, hogy a gyermekgyógyásznak jelen kell-e lennie magánál a szülésnél. A véleményt aláírók javasolták, hogy a gyermekgyógyász bevonása helyett az intézeten kívüli szülés szakemberei, illetve a házi gyermekorvos lássák el a saját kompetenciájukba tartozó feladatokat.

Az aláíró szervezetek javasolták, hogy a jogszabály rögzítse a felelős megjelölésével azt, hogy a rendelkezéseket a hatálybalépés után 2 évvel a megszerzett tapasztalatok fényében vizsgálják felül.

Az Alternatal Alapítvány, a Család-Vár Alapítvány, a Független Bábák Szövetsége, a Napvilág Születésház, az Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért, a Születésház Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért közös véleményét letöltheti itt .

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
TASZ