Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

2011.03.29. Jogi Fórum/ Magyarorszag.hu

Nem változtatott a 6 százalékos jegybanki alapkamat mértékén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn, a döntés megfelel a piaci várakozásoknak. A tanács szerint az idei infláció meghaladja majd a 3 százalékot, jövőre azonban a cél közelében alakulhat.

Az indoklás szerint a kamatszint tartása mindaddig indokolt, amíg a gazdasági folyamatok az inflációs jelentés alappályájával összhangban alakulnak. Amennyiben a beérkező adatok a költségsokkok erősebb begyűrűzésére utalnak, az inflációs kockázatok a jelenleginél szigorúbb monetáris kondíciókat tehetnek szükségessé. A hitelezés vártnál lassabb élénkülése és a kedvezőtlenebbül alakuló belföldi kereslet ezzel szemben az alapkamat mérséklését is indokolhatja középtávon - állapította meg a testület.

Az elmúlt időszakban Magyarország kockázati megítélése a korábbi hónapok javulása után márciusban nem változott számottevően. A kormányzati intézkedések bejelentése már nem járt érdemi hatással, azok már korábban beépültek a kockázati felárakba.

Idén nagyobb lesz a tervezettnél az infláció 

Az inflációs folyamatokat továbbra is a kettősség jellemzi: a gyenge belföldi kereslet és a magas munkanélküliség fegyelmezően hat az árazási és bérezési döntésekre. A gazdaságot ugyanakkor kedvezőtlen költségsokkok érik, melyek hatása rövid távon a maginflációba is begyűrűzik, noha a beérkezett adatok szerint ennek mértéke a korábban tapasztalatnál kisebb.

A laza munkaerőpiaci kondíciók lehetővé teszik, hogy a vállalatok áremelés helyett visszafogott bérezéssel állítsák helyre profitabilitásukat. Az elmúlt időszak kamatemelései is mérséklik a költségsokkok esetleges másodkörös hatásait. Mindezen hatások eredőjeként az infláció idén jelentősen meghaladhatja a 3 százalékot, jövő év végére azonban a cél közelében alakulhat. Az inflációs cél 2012-ben történő eléréséhez azonban huzamosabb ideig szükség lehet a jelenlegi kamatszint fenntartására. A tanács fontosnak tartja, hogy a hatósági árak körében csak az indokolt költségnövekedések érvényesüljenek, és "üdvözli a kormány e téren kinyilvánított elkötelezettségét".

A külső kereslet húzhatja felfelé a gazdaságot

A gazdasági növekedés fő forrása továbbra is a külső kereslet lehet, amihez a belső kereslet csak fokozatosan zárkózik fel. A háztartások fogyasztását a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok kifizetése átmenetileg, a személyi jövedelemadó-kiengedés tartósan élénkítheti, 2012-ben azonban a tervezett fiskális kiigazítás jelentősen csökkentheti a rendelkezésre álló jövedelmet. A jelenlegi szigorú lakossági hitelkondíciók tartós fennmaradása tovább fékezheti a fogyasztási kereslet fellendülését, és erősítheti a reálgazdaság dezinflációs hatását.

A vállalatok beruházási aktivitását a szigorú hitelkörnyezet, valamint a különadók és a társasági nyereségadót érintő szabályozás megváltozása miatt bizonytalanabbá váló üzleti környezet fékezi. A testület jelentős kockázatát látja annak, hogy a magánszféra beruházásainak elmaradása a gazdaság termelőkapacitásainak tartósan lassabb bővüléséhez vezet - áll a tanács indoklásában. Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2011. április 6-án 14 órakor jelenik meg.

  • kapcsolódó anyagok
PÉNZÜGYI JOG
MNB