A büntető törvénykönyv módosításával lépne fel a csoportosan elkövetett erőszak ellen az LMP

2011.04.27. MTI

Az LMP a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával adna hatékonyabb védelmet a csoportos erőszak különböző formái ellen - mondta el a párt kedden benyújtott törvényjavaslatait ismertetve Schiffer András.

A frakcióvezető parlamenti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt húsz év gyakorlata bizonyítja, a rendőrség sokszor nem rendelkezik megfelelő eszközökkel a csoportos erőszak megelőzésére. Közölte, hogy nemcsak a faji indíttatású erőszakra, de a futballhuliganizmusra és a különböző üzleti leszámolásokra is gondol. Kitért arra is, hogy véleményük szerint a Btk.-t a különböző gyűlöletkeltő cselekedetek esetében is rendezni kell.
 
Javaslatukat részletesen ismertetve közölte, hogy a jövőben Magyarországon tilos lenne harci gyakorlatokat szervezni. Egyúttal a kormánynak rendeletben kellene szabályoznia azt is, hogy hogyan lehessen lőfegyverrel gyakorlatozni. Az LMP elképzelése szerint az is bűntettet követne el, aki a hatósági előírásokat megszegve gyakorlatozik lőfegyverrel vagy más, az emberi élet kioltására alkalmas eszközzel, és az is, aki erre képez ki másokat. Lehetőséget teremtenének arra is, hogy a közösség elleni erőszak előkészítésekor a rendőrség titokban gyűjthessen információt a megelőzés érdekében.
 
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a büntető törvénykönyv rendelkezett a zaklatásról is. Ennek körét tágítanák ki úgy, hogy a törvény a zaklatásnak a faji indíttatású vagy lakossági csoportok ellen elkövetett eseteire is reagáljon. Megjegyezte, hogy a körbe bevonnák azt is, ha valakit a politikai hovatartozásáért zaklatnak. Ezekben az esetekben súlyosabban büntetnék, ha a zaklatást felfegyverezve vagy csoportosan követik el.
 
Az LMP azt is javasolta, hogy a jövőben közvádas bűncselekménynek minősüljön, ha valaki ellen a sértett vélt vagy valós társadalmi csoporthoz való tartozása miatt követnek el becsületsértést nagy nyilvánosság előtt.
 
Szeretnék azt is, ha a garázdaság és a rendbontás minősített eseteiben az előkészületet is büntesse a törvény. Úgy összegzett, hogy a javaslat alapvetően a bűnmegelőzést szolgálja, ezért azt várják, hogy más pártok is támogassák a javaslatukat.
  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
JOGALKOTÁS