Konferencia az ELTE Jogi Karán

2011.05. 9. Jogi Fórum / dr. Horváth Eszter

Közép és kelet európai országok a csatlakozás előtt és után – lehetséges utak az együttműködésre címmel zajlott az a nemzetközi konferencia, melynek megrendezésére 2011. április 28-29. napján került sor Budapesten az ELTE Jogi Karán.

A kétnapos konferenciát Dr. Zombor Ferenc, EU és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkár (KIM) nyitotta meg. Kiemelte a regionális együttműködés különféle területekre történő kiterjesztésének jelentőségét. A konferencia megrendezését azért is tartotta fontosnak, mert a hasonló célokkal – hasonló hátterekkel rendelkező államok ilyen jellegű párbeszéde a hatékonyabb együttes lépések felé vezethet.

Prof. Bea Verschraegen (Faculty of Law, University of Vienna, Pan European University, Bratislava), az európai családjog nemzeti jogokra gyakorolta hatásáról tartotta előadását. A család fogalma és a család intézménye a radikálisnak mondható társadalmi változások hatására megváltozott. Mára nincs mindenhol elfogadott definíció, a házasság, mint központi intézmény jelentősége is háttérbe szorult. A család – és a családi élet – védelme ma is a nemzetközi jog és az EU jog központi kérdései közé tartozik, fogalma viszont teljesen átalakult.

Grega Strban (University of Ljubljana) előadásának címe „Az EU jog hatása az unión belül mozgó személyek társadalombiztosítására” volt. Bevezetőjében a társadalombiztosítási rendszerek tagállami eltéréseit, a területiség elvét és az un. koordinációs szabályok sajátosságait emelte ki. Ismertette a szabályozás fejlődéstörténetét, kezdve a 3/58 és a 4/58 rendelettől a hetvenes évek két rendeletén át, (1408/71 és 574/72) a 883/2004 és 987/2009 rendeletekig. Kiemelte az egyenlő bánásmód jelentőségét az európai polgárok esetében, mely – mint mondta – az EU egyik alapelve. A társadalombiztosítási jog kapcsán hangsúlyozta az alkalmazandó jog meghatározásának jelentőségét. Ebben az esetben cél a pozitív jogösszeütközés (több államban is társadalombiztosítási ellátásra jogosulttá válás) és a negatív jogösszeütközés (egy államban sem válik társadalombiztosítási ellátásra jogosulttá a személy) elkerülése. A „lex loci laboris” elvének alkalmazása és az ez alóli kivételek ismertetése után, a szerzett jogok védelmére vonatkozó szabályokat ismertette, ahol kitért a szlovén állami nyugdíj példájára. Ismertette a 24/2011 irányelvet a páciensek jogainak határokon átívelő védelméről. Az irányelvet 2011. április 4-én tették közzé. Bemutatta alkalmazásának lehetséges problémáit, például, hogy lehetőség lesz -e minden tagállamban minden orvosi szolgáltatáshoz hozzáférni? Felmérte a szabályok, az irányelv és az Európai Unió működéséről szóló szerződés közötti kapcsolatokat. Összegzésül megállapította, hogy az EU jog ténylegesen befolyásolja azon társadalombiztosítási ellátását, akik az EU-n belül mozognak. A társadalombiztosítás már nem egy „beavatkozás mentes övezete” a tagállamoknak. A társadalombiztosítási jog tényleges hajtóerejévé mára az Európai Bíróság vált, és az EU társadalombiztosítási jogesetei nem csak követik a társadalmi változásokat, de okozzák is őket.

Veress Emőd (Sapientia University) a polgári és kereskedelmi ítéletek határon átívelő végrehajtásáról beszélt. Mint mondta az igazságszolgáltatás rendszerét rendkívül meggyengíti, ha az ítéleteket nem hajtják végre. Előadásában ismertette az európai végrehajtható okirat szerepét és a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást, az „exequatur procedure”-t emelte ki. Az adós és hitelezővédelem kérdéseit is vizsgálta. Az adós védelmét az ítélethozatal és az ítélet végrehajtás államában is elemezte.

Marcin Czepelak (Jagiellonian University in Kraków) a felek autonómiáját és annak korlátait vizsgálta az európai magánjogban. Előadásában három kérdést vetett fel. Mi változott a felek autonómiájában amióta az EU belépett a magánjog területére, mi az a szerep, amit a felek autonómiája az európai magánjog különböző területein játszik, és, hogy vajon az európai jog szélesítette, vagy szűkítette a felek autonómiáját? Vizsgálódásaiban először a felek autonómiájának fogalmát tekintette át a francia polgári törvénykönyvi meghatározástól a digesztákon át a lengyel polgári törvénykönyv definíciójáig. Ezt követte a felek autonómiájának piaci (a felek autonómiája, mint a szabad piacgazdaság megalapozó elve) és voluntarista megközelítésének (a felek autonómiája, mint meghatározott antropológiai vízió következménye) bemutatása. Ismertette az „Európai Parlamenti és Tanácsi rendeletre az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről” szóló javaslatot, és a Tanács 1259/2010/EU rendeletét a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról. Ennek 5. fejezetében a házasság felbontására, és a különválásra alkalmazandó jogra vonatkozó egységes szabályok találhatóak: „a házastársak megállapodhatnak a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog kiválasztásáról, feltéve, hogy ez az alábbi jogok egyike:

  • a) azon állam joga, amelynek területén a megállapodás megkötésének időpontjában a házastársak szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek;
  • b) azon állam joga, amelynek területén a házastársak legutóbb szokásos tartózkodási hellyel rendelkeztek, amennyiben a megállapodás megkötésének időpontjában egyiküknek még mindig ott van a tartózkodási helye;
  • c) az egyik házastársnak a megállapodás megkötése időpontjában meglévő állampolgársága szerinti állam joga; vagy
  • d) az eljáró bíróság országa szerinti jog.”

Záró következtetésében kifejtette, hogy az európai magánjog a felek magánautonómiáját ott fogadja el, ahol az a nemzetközi jog nemzeti szintjén is általánosságban elfogadott. A jogválasztás szabadságának korlátai a nemzeti jogok fogyasztóvédelemmel, biztosítással és munkavállalással kapcsolatos szerződések európai harmonizációs politikájához igazodnak. A legújabb lengyel nemzetközi magánjogi törvényt is figyelembe véve (mely 2011. február 4-én került elfogadásra) a felek autonómiájának tekintetében megállapítható, hogy a lengyel és az európai jogalkotás hasonló nézeteket vall. Mindkettő lehetőséget kíván biztosítani a feleknek a jogválasztásra azokban az esetekben, ahol a felek autonómiája az anyagi jog alapján elfogadható – legyen az akár lengyel akár európai.

A délutáni előadások sorát a szintén lengyel Rudolf Ostrihansky (University of Warsaw) nyitotta meg. Ő az EU jog lengyel bíróságok általi értelmezését és alkalmazását ismertette. Raluca Bercea (West University of Timişoara) ugyanezt a témát járta körül, csak a romániai bíróságok tekintetében. Előadásában az EU jog és a nemzeti jogok viszonyát az Európai Bíróság és a tagállami bíróságok ítélkezési gyakorlatának figyelembe vételével mutatta be. Gondolatai középpontjában a romániai tapasztalatok álltak. A romániai alkotmány teljes körű revíziójára 2003-ban került sor. A ma hatályos szöveg VI. fejezete szól az Euró-Atlanti integrációról. A 148. szakasz mondja ki az Európai Unióba történő integrációt. A szakasz (2) bekezdése így szól: „A csatlakozás következményeként, az Európai Unió alapító szerződéseinek előírásai, valamint a többi kötelező jellegű közösségi szabályozás elsőbbséget élveznek az ellentétes belső jogszabályokkal szemben, a csatlakozási aktus előírásainak tiszteletben tartásával.” Az alkotmány 20 szakasza (az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi szerződésekről című) (2) bekezdése kimondja: „A Románia által az alapvető emberi jogokra vonatkozóan részes félként aláírt paktumok és szerződések és a belső törvények közötti eltérések fennállása esetén a nemzetközi szabályozásokat kell elsőbbségben részesíteni, azon eset kivételével, amikor az Alkotmány vagy a belső törvények kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaznak.” Az alkotmányban kifejtett alapelv helyzetére Románia EU csatlakozása előtt a román Alkotmánybíróság 148/2003 számú döntése volt a példa. A hatásköri vagy alkotmányossági ellenőrzés kérdésével kapcsolatban az alkotmánybíróság nem foglalt egyértelműen állást. „Tétovaságára” utal a 59/17.01.2007 számú döntés is, melyben a kisebbségi vélemény értelmében a nemzeti szabályozást le kell rontani, ha az EU szabályozásba ütközik, míg a többségi vélemény értelmében, a nemzeti jognak az EU joggal egyeztetettnek kell lennie. Az emberi jogok kérdése kapcsán az előadó a 1258/08.10.2009 alkotmánybírósági döntést ismertette. Ennek értelmében a román alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a 298/2008. évi törvényt, mely az Európai Parlament és a Tanács 2006/24/EK irányelvét a román jogrendszer részévé tette volna, hivatkozva a román alkotmány 25, 26, 28 és 30 szakaszaira, valamint az Európai Emberi Jogi Egyezményre és a Strasbourgi bíróság joggyakorlatára. Mára a korábbi ellentmondásos EU jogalkalmazástól a román bíróságok eljutottak egy lojális és sokkal kiegyensúlyozottabb jogalkalmazásig.

Václav Stehlík (Palacky University of Olomouc) az európai jog alkalmazásának cseh bírói gyakorlatot tekintette át, különös tekintettel az előzetes döntéshozatali eljárásokra vonatkozó szabályok alkalmazására a cseh alkotmányos rendben. Ismertette a cseh alkotmánybíróság jelentősebb kapcsolódó jogeseteit: A cukorkvótákkal kapcsolatos 2006. március 8-án hozott Pl US 50/04 számú döntést, az Európai Elfogatóparanccsal kapcsolatos 2006. május 6-án hozott Pl. US 66/04 számú döntést, a 2008. november 26-án kelt Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos Pl. ÚS 19/08 számú döntést és a Pfizer ügyben 2009. januárjában született II. ÚS. 1009/08 számú döntést.

A nap záró előadását Tanel Kerikmäe (Tallinn Law School) tartotta Észtországból. A szupranacionalizmus és a nemzeti jogok összefüggését vizsgálta az új tagállamokban. Bevezetőjében terminológiai kérdéseket tisztázott. A jogállamiság az állam, az alkotmány, és a párbeszéd fogalmait világította meg a szupranacionalizmus szempontjából. Előadásában az EU nemzetek feletti joga mint játék, mint fegyver, és mint szerszám is előkerült. Ez utóbbit tartja az ideálisnak. Ezt is abban az esetben, ha mindenki számára hozzáférhető, megfelelő „használati utasítással” (az alkotmánnyal) ellátott és közérthető is. A jogállamiságot olyan meghatározó tényezőként értékelte, mely bármely állam esetében az EU tagság feltétele. Hangsúlyozta, a jogbiztonsághoz és a jogállamiság garantálásához megismerhető alkotmányra van szükség. A jogállamiság a több szintű kormányzás összefüggésében nem elérhető a nemzeti és a szupranacionális szint párbeszéde nélkül. A jogértelmezés fogalma és technikáinak bemutatása után előadását a nemzeti és a szupranacionális jog kollíziójának – illetve ennek feloldási lehetőségeinek – ismertetésével zárta.

A konferencia április 29-én szekcióülésekkel folytatódott. Az üléseken a résztvevők a nemzetközi magánjog, a fogyasztóvédelem és szerződések joga, az EU jog nemzeti alkalmazása és a személyek szabad mozgása valamint a migráció témáit dolgozták fel.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
JOGÁSZKÉPZÉS
EURÓPAI UNIÓ