Az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezése miatt jövőre nyugdíjba vonuló bírók pótlásáról és az év elején létrejövő közszolgálati egyetem működtetésének szabályairól is dönt ma a parlament.

A 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény szerint a bírák szolgálati jogviszonya – az eddigi 70. életév helyett – a 62-ről fokozatosan 65 évre emelkedő általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn, ezért jövőre 274 bíró vonul nyugállományba. Mivel ők nagyjából 40 ezer ügyben járnak el, azért, hogy pótlásuk időben megtörténhessen, fideszes képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be.

Az indítvány alapján – amelyről ma szavaz a Ház – az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság, valamint a megyei bíróságok elnökeinek október 31-ig kell meghatározniuk, hogy az álláshelyek betöltése érdekében az ítélőtáblán mely ügyszakban, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok illetékességi területéhez tartozó kerületi, illetve városi bíróságokon milyen ügyszakban kell pályázatot kiírni. A pályázat kiírásának határideje november 15., pályázni december 15-ig lehet.

Dönt ma a parlament a jövő év elején a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem közigazgatás-tudományi karának jogutódjaként létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezetének, működésének és finanszírozásának részletszabályairól is. Eszerint a felsőoktatási intézmény fenntartói jogait a közigazgatási, a honvédelmi és a belügyminiszter közösen gyakorolja a fenntartói testület útján.

Szavaz az Országgyűlés a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tavalyi évi jelentésének elfogadásáról, egy innovációs és fejlesztési eseti bizottság létrehozásáról és arról is, hogy – csatlakozva a Horvátországból induló kezdeményezéshez – felkérik-e az önkormányzatokat, hogy közigazgatási területükön tiltsák meg a genetikailag módosított szervezetek alkalmazását az agrárgazdaságban.

A napirend előtti felszólalások, az interpellációs időszak és a határozathozatalok után részletes vitát folytatnak a képviselők az állatvédelmi törvény módosításáról, amely lehetőséget adna, hogy az önkormányzatok a négy hónaposnál idősebb kutyák után 3500 forintot meg nem haladó összegű ebrendészeti hozzájárulást szedjenek be a tulajdonostól. Megtárgyalják azokat a módosító indítványokat, amelyek az LMP átmeneti – a kereskedelmi központok építésére és működtetésére vonatkozó szabályok megalkotásáig tartó – plázastopot hirdető javaslatához érkeztek, illetve részletes vitát folytatnak a termelői piacok szabályozását egyszerűsítő fideszes előterjesztésről.