Fennáll a veszélye annak, hogy Brüsszel ismét bevezeti a vízumkényszert a nyugat-balkáni országokkal szemben, mert megnövekedett az e térségből az uniós országokba érkező álmenekültek száma.

Tanja Fajon, az Európai Parlament (EP) vízumliberalizációs ügyekért felelős jelentéstevője – Szlovénia EP-képviselője – a belgrádi Vecernje novosti című lapnak adott csütörtöki nyilatkozatában elmondta, hogy az uniós országok belügyminiszterei szerdai megbeszélésükön arról is tárgyaltak, hogy az uniós országokba, de főleg Belgiumba, Svédországba, Luxemburgba és Németországba az utóbbi hónapokban egyre nagyobb számban érkeznek álmenekültek.

Ezért a kérdés megvitatását már júniusban felvetette az Európai Bizottság. “Az EU illetékes intézményei jelenleg a vízummentesség felfüggesztésének módozatait vizsgálják. A legvalószínűbbnek tűnik, hogy az uniós tagországok az EU-hoz nem tartozó államokkal – és nem csak a nyugat-balkáni országokkal – szemben, első körben hat hónapra felfüggesztik a vízummentességet. Ha nem változik a helyzet, akkor ezt az intézkedést kilenc hónapi időtartamra növelik, és ha egy-egy érintett országból továbbra is nagyszámú menedékkérő áramlik az unióba, akkor feketelistára kerül” – jelentette ki Tanja Fajon.

Arra a kérdésre, hogy mikor léphet életbe egy új, vízumkényszerrel kapcsolatos intézkedés, az EP-képviselő azt válaszolta: “A vízumkényszer újbóli bevezetésével kapcsolatos részletek kidolgozása után és azt követően, hogy ezeket az intézkedéseket az Európai Parlament és az Európai Tanács is elfogadja. Az intézkedés feltételezhetően jövőre fog életbe lépni. Az uniós tagországoknak rendkívül sürgős a dolog – fogalmazott Tanja Fajon, hozzátéve, hogy a “Nyugat-Balkánra és Szerbiára nézve veszélyes a helyzet, tekintettel az Európai Unióban uralkodó körülményekre”.

A vízumkényszer újbóli bevezetésével kapcsolatos hírekre reagálva Ivica Dacic szerb belügyminiszter kijelentette: Szerbia határain tovább szigorították az ellenőrzéseket. Ugyanakkor azt is elmondta: “Az EU nem jelezte Szerbia felé, hogy felmondaná a vízummentességet”.

A belgrádi Blic című napilap értesülése szerint a szerb belügyminisztérium arra kérte Brüsszelt: tegyen ajánlásokat Belgrádnak arra vonatkozóan, milyen további lépéseket tehetne a szerb rendőrség az álmenekültek számának a csökkentéséért. “Brüsszelből az a válasz érkezett, hogy semmiképpen nem szabad az útlevelek bevonásával büntetni a visszaküldött álmenekülteket, vagy akikről a határon kiderül, hogy letelepedés céljából utaznának külföldre” – nyilatkozta Ivica Dacic.

A belgrádi sajtó szerint csupán októberben 620 szerbiai állampolgár kért menedéket például Németországban.