Az öt látványsport mellett a kibővült hatáskörrel rendelkező Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is gazdálkodhat a társaságiadó-kedvezményből (TAO) kapott pénzből. A MOB emellett szeretné az utánpótlásprogramokra szánt összegeket átcsoportosítani, hogy a többi sportág is plusz bevételekhez jusson.

Molnár Zoltán MOB-főtitkár az MTI-nek elmondta, hogy három feladatra igényeltek TAO-s pénzt.

“Az első az érintett területeken dolgozó szakemberek képzése és továbbképzése, a második a szintén ezen a területen dolgozók Gerevich-ösztöndíja, a harmadik pedig egy szerényebb összeg, a MOB-irodában a fenti területekkel foglalkozók számára” – mondta Molnár Zoltán, jelezve, hogy összesen évi 110 millió forintról van szó.

A főtitkár kiemelte: nagyon fontosnak tartják a szakemberek képzését, akiknek kétnapos, bennlakásos szemináriumot tartanak Tatán.

“Ha már ekkora összeg lett rájuk bízva, legyen meg hozzá a szükséges tudásuk” – tette hozzá.

A főtitkár hangsúlyozta, a MOB a saját utánpótlásprogramjaira, így a Héraklész-programra és a Sport XXI. programra szánt pénzt szeretné átcsoportosítani, hogy a nem TAO-s sportágak is plusz összegekhez juthassanak.

“Arra kértük a TAO-s sportágakat, hogy mivel ők jelentős bevételhez jutnak, ebből segítsék a MOB utánpótlásprogramjait is. Ily módon az első félévben mintegy 100 milliót, a következő félévben 200 milliót tervezünk átcsoportosítani a nem TAO-s sportágak javára” – mondta Molnár Zoltán.