Magyarországon az élelmiszerboltok árai átlag 6 százalékkal emelkedtek az első negyedévben, Európában pedig 5 százalékkal – közölte a Nielsen kedden az MTI-vel.

A piackutató összeállítása szerint a magyarországi a második legnagyobb drágulási ütem Európa vizsgált huszonegy piaca között, a törökországi 12 százalék után.

Most már négy egymás után következő negyedévben nőtt átlag 5 százalék körül az európai élelmiszer-kiskereskedelem bevétele. Az előző két év során kisebb, plusz 2-3 százalékos mutatók jellemezték ezt a piacot – állapítja meg a Nielsen tanulmánya. A legnagyobb növekedést elért országok 2012 első negyedévében Törökország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország voltak. Két országban pedig, Svájcban és Görögországban érték szempontjából csökkent a bolti forgalom 4, illetve 3 százalékkal.

Mennyiségben 1 százalékkal kevesebb élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot adtak el a magyarországi üzletek az idén január-márciusban, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Magyarország mellett tizenegy további országban csökkent a mennyiségi értékesítés. Görögországban kiemelkedő mértékben 5 százalékkal esett vissza mennyiségben az értékesítés, de Csehországban és Portugáliában is 4-4 százalék mínuszt regisztráltak a piackutatók.