Az MNB-törvénnyel kapcsolatos EKB/IMF-aggályok tisztázását sürgeti az Európai Bizottság

2012.06. 4. MTI

Azt szeretné az Európai Bizottság, ha teljes egészében sikerülne tisztázni azokat a kérdéseket, amelyek a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban merültek fel az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint a magyar hatóságok között.

Mint az európai uniós végrehajtó testület egyik szóvivője hétfőn, a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, a testület, mivel fontosnak tartja az említett nemzetközi szervezetek felvetéseit, azt szeretné, ha a szükséges felvilágosításokat a magyar fél mielőbb megadná. Olivier Bailly úgy fogalmazott: "a labda a magyar hatóságok térfelén van, rajtuk múlik, hogy megadják a szükséges felvilágosításokat az EKB és az IMF kérdéseire".

A szóvivő emlékeztetett arra: az Európai Bizottság úgy döntött, leállítja a jegybank függetlenségével kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást, de csak azután, hogy az erről szóló törvényt a bizottsági kéréseknek megfelelően módosítják. Bailly reményét fejezte ki, hogy az EKB és az IMF által kért felvilágosításokat megkapják, Magyarország a módosított törvényt mielőbb elfogadja, és elhárulnak az akadályok, hogy megkezdődjön a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folyamata.

A kormány múlt héten nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását. Az EKB és az IMF azonban - ugyancsak a múlt héten - jelezte, hogy bizonyos kérdésekben továbbra is vannak aggályai.

Az EKB csütörtökön közzétett jogi szakvéleményében fejtette ki, hogy a módosított törvénytervezetben szereplő intézkedések nem elégségesek a központi bank függetlenségének helyreállításához. Különösen aggályosnak tartja , hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök az MNB-vel való konzultáció nélkül, a jegybank véleménye ellenére. Az EKB aggályosnak tartja, hogy a módosított összetételű monetáris tanács megbízatása nem csupán a monetáris politika meghatározására vonatkozik, hanem kiterjed a végrehajtásának ellenőrzésére is. Az EKB továbbá változatlanul kifogásolja a döntéshozó testületek tagjainak javadalmazására vonatkozó szabályozás gyakori változását.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI BIZOTTSÁG
PÉNZÜGYI SZEKTOR