Emberölés Korinthoszban

2012.06.19. Jogi Fórum/Szegedi Ítélőtábla

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla büntető tanácsa a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt Juhász Zsuzsanna és társa, Szabó Sándor ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.

Juhász Zsuzsanna I. rendű vádlott büntetése így 12 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett, míg Szabó Sándor II. rendű vádlottat 14 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

A döntés indoklásakor elhangzott: az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy az I. fokú bíróság - helyesen értékelve minden körülményt - olyan büntetést szabott ki, amelynek sem lényeges súlyosítása, sem enyhítése nem indokolt, a 12 illetve 14 évi fegyházbüntetés alkalmas arra, hogy a büntetés céljai megvalósuljanak.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Az I. és a II. rendű vádlott – akik élettársi közösségben éltek - 2006. augusztus elején alkalmi munkavállalás céljából utazott Görögországba. A vádlottak Korinthosz városában próbáltak elhelyezkedni, ahol nem sokkal érkezésük után megismerkedtek a 63 éves T. Z. görög állampolgárral, az ügy sértettjével, aki felajánlotta nekik, hogy lakjanak nála a sértett Korinthoszban lévő társasházi lakásában.

2006. augusztus 25-én a II. rendű vádlott italozott, majd elhagyta a lakását, ahol az I. rendű vádlott egyedül maradt a sértettel. Ekkor mindketten alkoholt fogyasztottak, majd a sértett megpróbált szexuális kapcsolatot létesíteni a lakás hálószobájában az I. rendű vádlottal, aki a sértettet egyszer arcon ütötte, majd a földre kerülő sértettet többször fejbe rúgta.

Ekkor tért haza a II. rendű vádlott, aki hallva a történteket, bekapcsolódott a sértett bántalmazásába, és a görög férfit ököllel arcon ütötte. Ezt követően a vádlottak a védekezésre képtelen sértettet közösen behúzták a lakás fürdőszobájába. Ott kezét-lábát a háta mögött összekötözték, a sértettet fürdőkádhoz kötözték, majd a fürdőszoba ajtaját bezárták. Azért, hogy a sértett segélykiáltásait elnyomják, a vádlottak fürdőszoba ajtó elé egy felhangosított rádiót tettek, valamint a lakás nappalijában lévő hifit is nagyobb hangerőre kapcsolták. Ezt követően a vádlottak a lakást elhagyták, annak ajtaját bezárták.

A sértett a bántalmazás során csak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de amikor négy nappal később lakossági bejelentésre a rendőrség megtalálta, már halott volt. Halála - a megkötözéssel és magatehetetlenné tétellel összefüggésben - pontosan nem megállapítható időben következett be, és a halál oka pontosan nem derült ki. Ugyanis a bizonyítási eljárás során nem sikerült minden kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy a sértett halálát kizárólagosan szomjazás, kiszáradás okozta. A bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a sértett halála előtt, tudva, hogy segélykiáltásait nem hallják meg, így megtalálása rendkívül nehéz és bizonytalan, nagyfokú lelki megrázkódtatást és hosszan tartó rettegést élt át, ezért a vádlottak cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítette.

2./ Amikor a vádlottak a lakást elhagyták, elvették a sértett Opel Corsa típusú autóját, és azzal Athénba utaztak. Itt a kocsit hátrahagyták, és előbb komppal Olaszországba utaztak, majd visszatértek Magyarországra. A kocsit a sértett örökösei megkapták – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Társtettességben, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és társtettességben elkövetett jármű önkényes elvételének bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2012. január 12-én J. Zsuzsanna (1979 – bácsalmási lakos) I. rendű és Sz. Sándor (1983 – jánoshalmi lakos) II. rendű vádlottat. Ezért a bíróság az I. rendű vádlottat – halmazati büntetésül – 12 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, - halmazati büntetésül - 14 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért, mindkét vádlott vonatkozásában életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekébe, illetve az ítéleti tényállás kiegészítése, az egyenes szándék és a sértett halálának okaként a szomjhalál megállapítása végett fellebbezett. Az I. rendű vádlott és védője, valamint a II. rendű vádlott és védője eltérő jogi minősítés miatt, a halált okozó testi sértés bűntettének megállapítása, míg másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

 

 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐJOG