Két új törvényt küldött vissza a köztársasági elnök

2012.06.20. Magyar Hírlap Online

Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök. Az államfő most a járásokról, valamint az egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjára vonatkozó jogszabályban talált kifogásokat.

Előbbi törvényben a fideszes Kósa Lajos egyik zárószavazás előtti módosító indítványát találta házszabályellenesnek, mégpedig azért, mert az abban foglaltak nem kapcsolódnak a korábban megszavazott rendelkezésekhez.

A több száz, mára nélkülözhetővé vált törvény hatályon kívül helyezését tartalmazó deregulációs jogszabályban a köztársasági elnök két problémás részt talált, amelyek a polgári perrendtartási törvény hatálybaléptetéséről és végrehajtásáról szóló rendeletet és a nemzeti vagyonról szóló törvényt érintik. Előbbiben egy jogszabályszámot, utóbbiban egy dátumot hiányolt az államfő.

Áder mindezek alapján arra kéri az Országgyűlést, hogy a törvényeket észrevételei alapos megfontolása után fogadja el ismét. Az államfő május 10-i beiktatása óta a mostaniakkal együtt eddig öt törvényt küldött vissza a parlamentnek, korábban a médiatörvény, a kisajátítási törvény módosítása és a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabály kapcsán döntött így.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS