A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Auchan) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során valótlanul azt a látszatot
keltette a fogyasztóban, hogy magyar terméket vásárol.

A vállalkozás 2010. augusztus 6-ától 12-ig terjedő időszakban nyomtatott és internetes reklámkiadványában és egyéb hirdetéseiben egyes termékeit magyar népi motívummal, piros és zöld színekkel, valamint „Auchan Hungarikum” felirattal népszerűsítette. A GVH megállapította, hogy a vállalkozás a jelölésekkel azt a látszatot keltette a fogyasztóban, hogy az adott termék választása esetén magyar terméket vásárol.

A magyar termék fogalmát a GVH döntésének időpontjában nem határozta meg jogszabály, ugyanakkor az érdemi döntés meghozatalához nem volt szükség a „magyar termék” fogalom elemeinek pontos meghatározására. A GVH eljárásában az Fttv. (fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. tv.) alapján járt el, mely kimondja, hogy megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely olyan információt tartalmaz az áru származási helyére, eredetére vonatkozóan, ami alkalmas a fogyasztók befolyásolására.

A GVH eljárásában az átlagfogyasztó szemszögéből vizsgálja azt, hogy mi a magyar, vagyis azt, hogy mit tart a fogyasztó magyarnak, ehhez képest értékelte a vállalkozás kommunikációját. A magyar termék fogalma hétköznapi értelmezésben a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével, Magyarországon előállított termékeket jelöli.

A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó a vállalkozás hirdetéseit látva az indás-tulipános virágmotívum, a nemzeti színek és a Hungarikum kifejezés alapján magyar termékre asszociál. Az Auchan a reklámozott termékek jelentős része tekintetében nem bizonyította azok magyarságát.

A fentiek alapján a Versenytanács megállapította, hogy az Auchan fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, és a vállalkozást 10.000.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-17/2011