Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának döntése szerint közel 10-ik éve Európában minden esztendő októberében megrendezik a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját, melynek egyik célkitűzése az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés javítása. Ezen a napon Magyarország bíróságai nyílt nap keretében várják az érdeklődőket.

A nyílt nap keretein belül a látogatók megismerkedhetnek a Fővárosi Törvényszék, a Pesti Központi Kerületi Bíróság, az Országos Bírósági Hivatal épületével, annak történetével, érdekességeivel, és a Kúria épületében található Justitia szoborral. A csoportokat reggel 8 órától 2 óránként indítják. A közel 300 érdeklődő 8 bírósági titkár és fogalmazó, valamint dr. Kerepesy Krisztián bíró “idegenvezetésével” ismerkedik a Markó utcában található bírósági épületekkel és azok történetével. Az épületbejárás és az érdekességek mellett a látogatók a magyar igazságszolgáltatás rendszerével, történetével, a bírósági rendszerrel, a tárgyalótermi szokásokkal is megismerkedhetnek.

Az OBH 15.00 órai kezdettel a budapesti ügyvédek és a budapesti közjegyzői kamara tagjai részére tart bemutatót az ügyfélkapcsolatok elektronizálása keretében kifejlesztett e-bíróságról. A bemutatót dr. Handó Tünde az OBH elnöke nyitja meg, bevezetőt mond dr. Péntek László a Fővárosi Törvényszék megbízott elnökhelyettese a program szakmai vezetője.