Meghagyta az atomenergiáról szóló törvénymódosításban a bíróság hatáskörét korlátozó passzust a parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén.

A testület nem támogatta ugyanis Jávor Benedek (LMP) módosító javaslatát, amely elhagyta volna az előterjesztésből azt a szabályt, amely szerint a bíróság nem függesztheti fel az atomerőmű üzemidején túli üzemeltetéséhez kiadott engedélyt tartalmazó határozat végrehajtását.

A bizottság szavazott az egyes energetikai tárgyú törvényeket módosító javaslathoz beadott képviselői indítványokról. Így például elfogadta Aradszki András (KDNP) javaslatát, amely szerint a 4 évre szóló geotermikus kutatási engedélyt egy alkalommal – újabb 4 évre – meg lehet hosszabbítani.

A bizottság is beadott ehhez a törvényhez egy módosító csomagot, amelyet egyben fogadott el. Ebben szerepel az, hogy a koncessziós területeket negyedévente kell közzétenni, majd a miniszter a pályázatot 9 hónapon belül írja ki.

A bizottság emellett állásfoglalást fogadott el a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklussal kapcsolatos elvárásokról.

A 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklussal kapcsolatos elvárásokról szóló bizottsági véleményben szerepel az, hogy a források felhasználása során a bürokratikus szempontok helyett a fejlesztések eredményessége kerüljön előtérbe.