Közzétette a jogvédelmi képviselők nyilvántartását a honlapján az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).

Az OBDK közleménye szerint a nyilvántartás célja, hogy a jogvédők a hatósági igazolványuk segítségével mind a betegek, az ellátottak, a gyermekek és azok hozzátartozói, mind pedig a szolgáltatók előtt azonosíthassák magukat, igazolhassák, hogy jogosultak eljárni a hozzájuk fordulók érdekében.

“A hatósági nyilvántartás kialakítása hatékonyabbá, átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé teszi a jogvédelmi munkát” – írta a betegjogi központ.

Tájékoztatásuk szerint azoknak, akik jelenleg nem állnak munkaviszonyban a központi hivatallal, a nyilvántartásba való felvételüket kérelmezniük kell. A kérelem kitöltéséhez szükséges nyomtatványok és tájékoztató anyagok az OBDK honlapjáról letölthetők – áll a közleményben.

A kormány tavaly nyáron döntött az új, önálló központi hivatal, az OBDK létrehozásáról, amely a betegek jogainak hatékony védelméért, továbbá az ellátotti és gyermeki jogok védelméért is felel.

Az új betegjogi központ tavaly novemberben állt fel. A főigazgatója, Novák Krisztina az idén januárban azt mondta: az OBDK alapvető célja a tájékoztatás, annak elősegítése, a betegdokumentációval összefüggésben a jogok érvényesítése és érvényre juttatása, a panaszjog gyakorlásának segítése, a rendszerhibák feltárása és megoldása. Az egyik fő szempont a peren kívüli egyezségre való törekvés – hangsúlyozta.