A brit Szellemitulajdon-védelmi Hivatal (IPO) elutasította a Nestlé már több mint 75 éve értékesített KitKat csokoládé jellegzetes, négy hasábból álló formájára vonatkozó védjegybejelentést.

A svájci cég a csokoládé formáját kívánta védjegyoltalommal védeni, miután felmerült, hogy a Cadbury is piacra dobja a maga változatát. Ám a brit hatóság úgy foglalt állást, hogy a fogyasztók elsősorban fényes piros papírjáról ismerik fel a ropogós terméket. A forma igazából inkább technikai kérdés és nem árujelzői funkcióval bír, hiszen a nápolyi azért áll négy hasábból, hogy könnyebben lehessen törni és megenni. További érvként hozták fel, hogy a négyhasábos formát a csomagolás borítja, így egy hasonló formájú csokoládé az eltérő csomagolása következtében nem tévesztené meg a fogyasztókat. Mindezek alapján úgy ítélte meg a hatóság, hogy védjegyoltalomban nem részesíthető a csokoládé formája. Ebből az következik, hogy a jövőben a Cadbury vagy bárki más kedve szerint készíthet a négyhasábos formában olyasféle finomságot, mint a KitKat, amely először a szigetországban, 1935-ben, Rowntree’s Chocolate Crisp néven került a pultokra.

A svájci holding most az közölte: még nem döntötték el, hogy fellebbeznek-e a hatóság határozata ellen. A gyártónak egyébként az a véleménye, hogy a forma igenis fontos, megkülönböztető képességgel bír, hiszen ikonikusnak számít szerte a világon, ezért meglepte a hatóság döntése.