Újabb egészségügyi törvénycsomag kerül a kormány elé. A nyolc törvényt módosító tervezetben egyebek között egyértelművé tennék a betegjogi központ szerepét, megalapoznák az e-egészségügyi rendszer informatikai környezetét és módosítanák az új közforgalmú gyógyszertár létesítésére kiírt pályázati feltételeket is.

Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításának a kormány honlapján olvasható tervezetét október 22-éig lehet véleményezni.

A tervezet szerint a közforgalmú gyógyszertárak létesítésére kiírt pályázat elbírálása során előnyben kell részesíteni azt a pályázót, aki olyan településrészen akar gyógyszertárat működtetni, amelytől több mint 1,5 kilométerre van a legközelebbi működő közforgalmú patika. Az indoklás szerint erre a változtatásra azért van szükség, mert több esetben olyan településrészen létesült patika, ahol már eleve több is működött, míg más településrészek ellátatlanok maradnak.

A tervek szerint a kötelező gyógyszerészi tulajdonhányad feletti gyógyszertári üzletrészek értékesítése során az elővásárlási jog gyakorlását kizárnák a családtagok közötti értékesítés esetében. A családon belüli gyógyszertári üzletrészek értékesítése esetében nem méltányos, ha az elővásárlási jog intézménye a családi vagyont képező üzletrész elvesztéséhez vezetne. Ezért az ilyen visszterhes átruházásokat ki kell venni az elővásárlás intézménye alól – olvasható a dokumentumban.

A tervezet szerint az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) központi szerepét tennék egyértelművé a betegpanaszok fogadásában és kezelésében. Az indoklás szerint a központ a betegjogok érvényesítése kapcsán meghatározó, elsődleges szereplője az ellátórendszernek, ezért indokolt egyértelműsíteni és kiemelni a központi hivatal helyét és viszonyát az egészségügyi ellátórendszer többi szervéhez a betegjogi jogsérelmekkel kapcsolatos eljárásban.

A javaslat szerint kiterjesztenék az egészségügyi válsághelyzeti szabályokat, ugyanis – mint olvasható – problémát okozott az idei árvíz miatt elzárt településeken a háziorvosi ellátás biztosítása, mivel nem volt jogalapja az orvosok kirendelésének.

A tervezet a magyar törvények közé emeli az új, a gyógyszerbiztonság felügyeletével és a kockázatok csökkentését célzó intézkedések bevezetésével kapcsolatos eljárásról és tudományágról szóló uniós irányelvet. Eszerint ha gyógyszereket más országban kivonnak a forgalomból, elrendelik erről a magyar gyógyszerhatóság tájékoztatását annak érdekében, hogy a gyógyszerekkel kapcsolatos valamennyi biztonságossági kockázat megismerhető legyen.

A törvénytervezet módosítja a biztonságos és gazdaságos gyógyszer-, valamint gyógyászatisegédeszköz-ellátás, továbbá a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól és a gyógyszerfelhasználásról szóló törvényt is. Ha az új pszichoaktív szer kockázatértékelésekor kiderül, hogy használatának kockázata nem éri el a kábítószerek és a velük egy besorolás alá eső pszichotróp anyagok használatának veszélyét, a szabad forgalmazás helyett kormányrendeletben meghatározott listára kerül. Az indoklás szerint az alacsonyabb kockázatot jelentő szerek ellenőrzésével elkerülhető ismételt megjelenésük a feketepiacon.

A módosítók között szerepel továbbá az, hogy az e-egészségügyi rendszer informatikai együttműködésének biztosítása érdekében létrehozzák az egészségügyi elektronikus szolgáltatási teret. A szolgáltatási tér célja, hogy számos szolgáltatás, az e-recept, az e-beutaló elektronikusan legyen elérhető. Az előterjesztésben az olvasható, hogy a projektekre az anyagi erőforrás európai uniós pályázati forrásokból rendelkezésre áll, költségvetési kiadást nem igényel.

A több törvényt módosító tervezet kibővítené az egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoring rendszer adattartalmát. Az indoklás szerint a cél az egészségügyi ágazatban szükséges humánerőforrás stratégiai tervezésének elősegítése, továbbá egységesíteni az ágazat jelenlegi helyzetére, területi lefedettségére, működésének követésére vonatkozó adatszolgáltatásokat.