Amerika büntet az ukrán CD-kalózok miatt

2001.12.22. Origo

Gazdasági szankciók bevezetésével akarja megbüntetni Amerika Ukrajnát, amiért évek óta nem tett lépéseket az audio- és vizuális termékek illegális másolásának visszaszorítására.

Az Egyesült Államok eláll 75 millió dollár értékű fém- és egy egyéb áru Ukrajnából való behozatalától. A január 23-tól életbe lépő szankció bevezetésére azért kerül sor, mert Ukrajna Amerika korábbi figyelmeztetései ellenére sem lépett fel a CD- és videokalózok ellen.

A 75 millió dollár körülbelül fedezi azt a kárt, melyet az illegális másolók okoztak az amerikai iparnak. Robert Zoellick kereskedelmi képviselő a Varietynek nyilatkozva elmondta, reméli, hogy Ukrajnában ezek után nagyobb tiszteletben tartják majd a szerzői jogokat. Utalt arra is, hogy a volt szocialista ország nehezen lehet tagja a Világkereskedelmi Szervezetnek ameddig nem lép fel törvényileg a hamisítók ellen. Ukrajna 2002 végéig szeretne belépni a szervezetbe.

Bár az utóbbi hónapokban Ukrajnában törvénybe iktatták: minden CD-gyártónak igazolnia kell, hogy jogosan készít másolatot az eredeti felvételekről, Amerikában úgy látják, a hangfelvételek, a DVD-k és a CD-ROM-ok hamisítása továbbra sem szorult vissza.