Új év, új szabályok

A január elsejétől életbe lépő KRESZ-módosítások egyik legfőbb eleme, hogy bizonyos esetek kivételével kötelezővé teszi kisgyermekek szállításánál a biztonsági gyermekülés használatát a járművekben. Ennek alapján a 12. életévüket még be nem töltött és 150 centiméternél alacsonyabb gyermeket megfelelő biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni.

Az autósok az autóbusz-forgalmi sáv jelzőtábla új változatával is találkoznak majd az utakon, melynek neve Kerékpárosok által is használható autóbusz-fogalmi sáv. Ez a tábla azt jelzi, hogy a sávon megengedett a kerékpárosok közlekedése is. A jelzőtáblát csak ott helyezik majd ki, ahol a forgalmi sáv szélessége lehetővé teszi a kerékpárosok és az autóbuszok biztonságos egymás melletti haladását. Az egyirányú forgalmú út jelzőtáblák alatt elhelyezett kerékpárt vagy autóbuszt szimbolizáló kiegészítő tábla azt jelenti, hogy az úttesten kijelölt kerékpársávon kerékpáros, illetve az autóbuszsávon autóbusz közlekedhet a megjelölt iránnyal szemben is. Január elsejétől, ha a jobbra, illetve balra bekanyarodni tilos, a mindkét irányból behajtani tilos, illetve a behajtani tilos táblák alatt a kiegészítő táblán kerékpárt vagy autóbuszt mutató ábra van, a tilalom nem vonatkozik a menetrendszerűen közlekedő autóbuszra, illetve a kerékpárra.

A korszerű biztonsági berendezésekkel felszerelt távolsági autóbuszok autópályán óránként 100 kilométeres sebességgel is haladhatnak.