Tartson lépést a változásokkal!

2014.03.26. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara 2014. március 28-án újabb tanfolyam-sorozatot indít az új Polgári Törvénykönyvről.

Mit örököl a túlélő házastárs, ha végintézkedés nélkül hunyt el az örökhagyó? Mit tehetünk, ha nem működik az újonnan vásárolt számítógép? Perelhető-e a gyűlöletbeszéd? Hogyan változik a cégvezetők felelőssége? Megszűnik-e a biztosítási szerződésünk, ha elfelejtjük befizetni az esedékes díjat? Március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, amely életünk sok fontos mozzanatát szabályozza a korábbitól eltérően, nem árt tudni, hogyan!

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara 2014. március 28-án újabb tanfolyam-sorozatot indít az új Polgári Törvénykönyvről. A képzés hat előadási napon keresztül mutatja be az új Polgári Törvénykönyv legfontosabb változásait úgy, hogy az előadások figyelemmel lesznek arra is, hogy a két kódex a joggyakorlatban még huzamosabb ideig fog egymás mellett érvényesülni. A modulárisan felépített kurzus lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők a munkájukhoz leginkább szükséges változásokat ismertető képzési napon, napokon vehessenek részt.

A képzés helyszíne: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, cím: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28., 1. emelet, E3-as előadó.

A képzés időtartama: 6 alkalom, pénteki napokon, alkalmanként általában 6 tanóra, 13.30-tól kb. 18.30-ig.

A képzés tervezett programja:

I. 2014. március 28.
Bevezetés, elvi alapvetések és az új kódex előkészítése. Ptk I. és VIII. Könyv - Lábady Tamás
Az ember, mint jogalany. Személyiségi jogok - Koltay András
Dologi Jog - Navratyil Zoltán

II. 2014. április 4.
Kötelmi jog - Általános rész – Csehi Zoltán

III. 2014. április 11.
Családi Jog - Lábady Tamás
A jogi személy - Csehi Zoltán

IV. 2014. április 25.
Szerződésen kívüli kártérítési jog - Lábady Tamás
Egyes szerződések I. – Faktoring, lízing, banki szerződések – Lajer Zsolt

V. 2014. május 9.
Egyes szerződések II. – Megbízási szerződések és közvetítő szerződések – Darázs Lénárd
Egyes szerződések III. – Tulajdonátruházási szerződések – Landi Balázs
Egyes szerződések IV. – Vállalkozási szerződés – Landi Balázs

VI. 2014. május 16.
Biztosítási szerződések – Kovács Zsolt
Biztosítékok új rendszere, biztosítéki szerződések – Lajer Zsolt
Öröklési Jog – Landi Balázs

 Részvételi díjak, kedvezmények:

Egy képzési napra történő jelentkezés esetén: 20.000,- Ft + ÁFA/fő/nap (azaz 25.400Ft).
Kettő, vagy több képzési napra történő egyidejű jelentkezés esetén: 15.000 Ft+ ÁFA/fő/nap (azaz 19.050Ft).

Jelentkezés: online kitöltött jelentkezési lapon.

Jelentkezéseket a terem kapacitásáig folyamatosan elfogadunk.
(A részvétel lemondására, és a már befizetett díjak visszaigénylésére sajnos nincs lehetőség, akadályoztatás esetén azonban a tanfolyamon való részvétel joga harmadik személyre átruházható, illetve engedményezhető.)

A Deák Ferenc Intézet további képzéseiről teljes körű leírást talál a https://jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet/ honlapon. Figyelmébe ajánljuk új, még előkészítés alatt álló képzéseinket is, az Angol jogi szakfordítói szakjogász és a Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza szakirányú továbbképzéseket, amelyek indítását 2014. szeptemberére tervezzük. Részletekért figyelje a honlapot!