Prostitúcióra kényszerítették az Angliába csábított magyar lányokat - Magyar-brit siker egy nemzetközi bűnszervezet felszámolásában

2014.04. 1. Jogi Fórum / OBH

A magyar igazságszolgáltatás közreműködése tette lehetővé, hogy teljeskörűen felderítsék egy magyar-angol bűnszervezet tevékenységét. A csoport tagjai több mint 50 lányt csábítottak munkalehetőség ígéretével Magyarországról Angliába, ahol prostitúcióra kényszerítették őket.

Megköszönte a magyar bíróság segítségét az a brit küldöttség, amely 2014. március 18-án járt a Magyar Igazságügyi Akadémián. A delegáció tagjai - Matthew Weller, a Brit Belügyminisztérium főosztályvezető helyettese, továbbá Glenn Taylor és Christopher Wyeth nyomozó - a találkozón a bűnügyi együttműködés fontosságát hangsúlyozták: "A magyar igazságszolgáltatás közreműködése tette lehetővé, hogy teljeskörűen felderítsük a magyar-angol bűnszervezet tevékenységét."

A brit hatóság az időközben hazatért sértettek kihallgatása érdekében jogsegély-kérelemmel fordult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz. A tanúvallomásokat, amelyeknek köszönhetően rövid időn belül sikeresen lezárták az ügyet, Fábiánné dr. Csonki Borbála bíró közreműködésével, videokonferencia útján vették fel a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Brightoni Koronabíróság bűnszervezet öt tagját 2014. január 8-án ítélte el.

A vendégeket dr. Matusik Tamás, az Országos Bírósági Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője, dr. Szilágyi Sarolta, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökhelyettese, Fábiánné dr. Csonki Borbála, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája, valamint dr. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője fogadta.

 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÜLDÖZÉS
NAGY-BRITANNIA