Kedvező a Sziget Fesztivál fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek mérlege, a kitelepült társaságok döntő többsége a jogszabályoknak megfelelően működött – tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala.

A fesztivál ideje alatt a kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége 165 ellenőrzést végzett a rendezvényre kitelepült vállalkozásoknál.

A közlemény szerint csak három vállalkozással szemben indult fogyasztóvédelmi eljárás, két esetben nyugtaadás elmulasztása, illetve egyszer mérési szabálytalanság miatt. További 33 cégnél olyan hiányosságokat állapított meg a felügyelőség, amelyek még az ellenőrzések idején pótolhatóak voltak, például hiányos árfeltüntetés vagy hiányos üzemeltetői adatok.

A szabálytalanságokat elkövető vállalkozások nagy részénél utóellenőrzést is végeztek a felügyelők.

A fesztiválon felállított mutatványos berendezések közül két eszköz üzemeltetője nem tudta bemutatni a berendezés érvényes dokumentumait az ellenőrzés során, így mindkettő azonnal felfüggesztette tevékenységét. Az egyik eszköz dokumentumait később bemutatta az üzemeltető, így a továbbiakban jogszerűen működhetett tovább.

A rendezvényre települt dohányboltok a tavalyihoz hasonló rendszerben működtek. A bejáratok előtt biztonsági emberek ellenőrizték a belépők igazolványát, kizárva a fiatalkorúak bejutásának lehetőségét, így jogsértés nem történt.

Az ellenőrzések általános tapasztalata, hogy a vállalkozások együttműködnek a fogyasztóvédelmi felügyelőkkel, illetve nagy arányban vesznek részt a rendezvényt megelőző, felkészítő hatósági tájékoztatáson. Ennek köszönhetően a fogyasztóvédelmi szempontból felmerülő hiányosságok többsége csekélyebb súlyú, azonnal orvosolható volt – áll a közleményben.