Pénzügyi törvénycsomagot fogadott el az Országgyűlés - Kéttucatnyi jogszabály módosul

2014.09.26. Jogi Fórum / MTI

Országgyűlési választási évben október 15. helyett október 31-ig kell a parlament elé terjesztenie a kormánynak a következő évi költségvetési törvényjavaslatot - egyebek mellett ezt mondja ki az a szerdán elfogadott törvénycsomag, amely mintegy kéttucatnyi jogszabály módosítását tartalmazza. Így rendelkezik például a 98 százalékos különadó korrigálásáról, lehetővé teszi, hogy az Eximbankot párttisztségviselő vezesse, hogy a tévécsatornák ezután se kérhessenek programdíjat, és rendezi emellett az iskolai papírgyűjtés helyzetét is.

A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett módosítási csomagot 151 igen szavazattal, 28 nem ellenében fogadták el.

A képviselők az államháztartási törvény módosításával igent mondtak arra, hogy az általános országgyűlési választás évében a kormánynak október 15. helyett október 31-ig kelljen benyújtania az Országgyűlésnek a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Kormányzati indoklás szerint a módosítást a Megyei Jogú Városok Szövetsége kérte.

A gazdasági bizottság módosító javaslata alapján jóváhagyták azt is, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen költségvetési koncepciót benyújtaniuk.

A törvénycsomag - figyelemmel az elmarasztaló bírósági ítéletekre - rendelkezik a 98 százalékos különadó korrigálásáról is. E szerint az, akinek jövedelmét 98 százalékos adóval sújtották, az elévülési időn belül kezdeményezheti, hogy az adóhivatal törölje a kötelezettséget.

Az új szabály alapján az adóhatóság az érintett jövedelem után - a eredeti esedékesség napjára vonatkozó hatállyal - átalányközteher-kötelezettséget állapít meg. Ha a 98 százalékos mértékkel a különadót a 2010. adóévre kellett megállapítani, akkor az átalány mértéke 40 százalék, a 2011. adóévre 15 százalék, a 2012. adóévre 20, a 2013. adóévre pedig 25 százalék.

A gazdasági bizottság javaslata alapján azonban a felsorolt százalékok csak a jogszabályban meghatározott, legkisebb mértékű juttatásra vonatkoznak. Ha munkaszerződés ettől magasabb juttatást állapít meg, akkor annak 75 százalékos az adója. Így például aki "hallgatási pénzt" kapott, az a 98 és a 75 százalékos adó közötti, 23 százalékos visszatérítésre jogosult.

Annak érdekében, hogy a magánszemély ne érvényesíthesse kétszer a követelését, a rendelkezések nem alkalmazhatók, ha az illető bármely jogorvoslat alapján kártérítésre vált jogosulttá. Ha a jogorvoslat folyamatban van, az adóhatóság az eljárást csak akkor indítja meg, ha a magánszemély igazolja, hogy a jogorvoslati kezdeményezést visszavonta.

A törvénymódosítási csomag további változtatása, hogy a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) vezérigazgatója, igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjai a jövőben párttisztségviselők is lehetnek.

Egy másik új előírás 18-ról 12 hónapra csökkenti az Eximbank és a Mehib vezetőinek a poszt betöltéséhez szükséges vezetői gyakorlati idejét. A jövőben ugyanakkor szakirányú felsőfokú végzettség nélküli - de más felsőfokú képesítéssel rendelkező - szakember is kinevezhető az Eximbanknál és a Mehibnél vezető állásba, ekkor azonban nem 12, hanem 18 hónap vezetői gyakorlatot kell igazolni.

A jogszabály annak lehetőségét is megteremti, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tulajdonában álló gazdasági társaság, az MFB Földgázkereskedő korlátozott földgáz-kereskedelmi engedélyt szerezzen.

A közbeszerzési törvény módosítása azt tartalmazza, hogy a kormányzati kommunikációs feladatok ellátásával kapcsolatos közbeszerzésekre központosított eljárást lehet alkalmazni, ennek részletszabályait pedig a kormány határozza meg. Így a kabinet dönt arról, ki írhatja ki a kormányzati kommunikációra a közbeszerzéseket, illetve mely területek tartoznak ebbe a körbe.

Újdonság, hogy a Nemzeti Eszközkezelő az állam nevében és annak javára életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a jövőben. A konstrukció lényege, hogy az ilyen cégek tulajdonosai lesznek idős emberek lakásainak, cserébe életjáradékot fizetnek a korábbi tulajdonosoknak életük végéig. Ha a Nemzeti Eszközkezelő ilyen, életjáradékot nyújtó céget vesz, akkor annak helyébe lép úgy, hogy a jövőben ő fizeti az életjáradékot, viszont megszerzi a lakások tulajdonjogát. Az eszközkezelő csak olyan céget vásárolhat, amely nem áll végelszámolás, csőd- vagy felszámolási eljárás alatt.

A médiatörvény is változik, kimondva, hogy ezentúl kormányrendelet rögzíti, egyes médiaszolgáltatók miként érvényesíthetik a kínált tartalom után a programdíjat. E rendelet megjelenéséig nem kérhető programdíj. Kurucz Éva kormányszóvivő ezt korábban úgy magyarázta: továbbra sem kérhet pénzt januártól az RTL Klub és a TV2 a tartalomterjesztésért a kábeltévé-szolgáltatóktól.

A postatörvény mostani módosítása 2020 utolsó napjáig egyetemes postai szolgáltatóvá jelölte ki a Magyar Posta Zrt.-t. Hivatalos iratokat csak ez a társaság kézbesíthet. Ugyanakkor a Magyar Posta jogosult alvállalkozói szerződéseket kötni.

Méltánytalan többletteher címén előírja a törvény azt, hogy a Magyar Posta Zrt.-t térítés illeti mag a központi költségvetésből. Ennek nagyságát a szakminiszter határozza meg.

A hulladéktörvény mostani változtatásának lényege, hogy megengedi az iskoláknak évi kétszeri papírgyűjtés szervezését.

Németh Lászlóné miniszterelnökségi államtitkár múlt heti expozéjában azt mondta, a csomagnak szintén részét képező szerencsejátéktörvény-módosításnak köszönhetően a Szerencsejáték Zrt. október 4-én Magyarországon is el tudja indítani az EuroJackpot nevű játékot, mivel a módosítással a hatóságközi megállapodások megkötése nem lesz előfeltétele a tevékenység megkezdésének.

A törvény túlnyomó része a kihirdetést követő nyolc napon belül hatályba lép.

  • kapcsolódó anyagok
PÉNZÜGYI JOG
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS