Nyugdíjért távozás? - Jogi kiskapu az USA jogrendszerében - Amerika szociális juttatásokat fizetett a kiutasított náciknak

2014.10.20. Jogi Fórum / MTI

Amerika szociális juttatásokat fizetett több tucat kiutasított, vagy ezt megelőzendő önként kitelepülő egykori náci háborús bűnösnek - írta hétfői számában a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a Ynet.

A szociális juttatásban részesülők között voltak olyan SS-katonák, akik valamely koncentrációs táborban őrködtek, és volt az egykori Harmadik Birodalom rakétakísérleteiben részt vevő, kényszermunkásokat alkalmazó tudós, sőt egy lengyel kollaboráns is, aki több ezer zsidó elhurcolásáért és megöléséért felelős.

Egy jogi kiskapu tette lehetővé, hogy az érintettek tovább élvezték az amerikai adófizetők pénzéből fedezett szociális juttatásokat. Sőt, az amerikai igazságügy-minisztérium már nem létező nácivadász egysége, a Különleges Nyomozó Hivatal ezt a kiskaput arra használta fel, hogy rávegye az illetőket az Egyesült Államokból való önkéntes távozásra. Ez azért volt előnyös a hivatalnak, mert így elkerülhette a kiutasítási eljárással járó hosszú kihallgatásokat, és gyorsan tudta növelni a kiutasított nácik számát, noha az iratok szerint a külügyminisztérium hevesen ellenezte ezt a gyakorlatot.

De voltak olyan nácigyanús betelepültek, akiket a minisztérium nem ösztönzött emigrációra, mégis elhagyták az Egyesült Államokat még az ellenük elindított vizsgálat előtt - derítette ki az AP hírügynökség kormányzati tisztségviselőkkel folytatott beszélgetésekből és hivatalos feljegyzésekből.

Legalább négyen még ma is élnek a kedvezményezettek közül, például Martin Hartmann, a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik őre, vagy Jakob Denzinger, aki az auschwitzi láger őrségében szolgált.

Hartmann 2007-ben Arizonából Berlinbe költözött, még mielőtt megfosztották amerikai állampolgárságától. Denzinger pedig már 1989-ben Németországba menekült Ohióból, miután megtudta, hogy megindult ellene az eljárás. Utóbbi később Horvátországban telepedett le, Eszéken a Dráva-parton, egy tágas lakásban él.

"Felháborító" - jelentette ki Carolyn Maloney, a washingtoni képviselőház demokrata párti New York-i képviselője, aki új törvényi szabályozást tervez a jogi kiskapu bezárására.

1979 után az Amerikából kiutasított hatvanhat gyanúsított közül legalább harmincnyolcan továbbra is kapták az amerikai juttatásokat. Ezekből az esetekből többször a legmagasabb kormányzati szintig ható botrány kerekedett, például amikor 1987-ben az osztrák hatóságok felháborodtak Martin Bartesch ügyén.

A Romániában született Bartesch a mauthauseni tábor SS-személyzetéhez tartozott, 1955-ben az Egyesült Államokba emigrált, majd egy géppel váratlanul Bécsbe repült, és két nap múlva megfosztották amerikai állampolgárságától. Attól kezdve az osztrákok gondja lett a hontalan ember, aki két évvel későbbi haláláig az Amerikából folyósított pénzekből élt.

A tiltakozások miatt Washington leállította a "nyugdíjért távozás" gyakorlatát.

  • kapcsolódó anyagok
HÁBORÚS BŰNÖK
USA