A brit EU-tagságról tervezett népszavazás kérdésének módosítását javasolta a brit választási bizottság, azzal az érvvel, hogy a törvénytervezetben jelenleg szereplő kérdésfeltevés módja részrehajlónak tekinthető.

A brit választóknak a referendumról szóló jelenlegi jogszabályi javaslat alapján arra a kérdésre kellene igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja “maradjon-e”.

A választási bizottság ismertetett, országos konzultáció eredményeként kidolgozott állásfoglalása szerint azonban ezt a kérdésfeltevést az a kifogás érheti, hogy részrehajló a jelenlegi helyzet, vagyis Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartása javára.

A testület indítványa szerint ezért a szavazólapra kerülő kérdést úgy kellene kiegészíteni, hogy “az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon-e (…), vagy pedig lépjen ki az Európai Unióból”. A két kérdés egymás alatt szerepelne a szavazólapon, így a választóknak nem egy kérdésre kellene igennel vagy nemmel válaszolniuk, hanem két lehetőség közül kellene választaniuk.

A választási bizottság szerint ezzel elhárulhatnának a semlegességgel kapcsolatos aggályok, ugyanakkor a kérdésfeltevés módja továbbra is egyértelmű és érthető lenne.

A brit kormány máris közölte, hogy elfogadja a választási bizottság javaslatát, és ennek megfelelő tervezetmódosítást terjeszt az alsóház elé.

A brit EU-népszavazás törvénytervezetének vitája a jövő héten kezdődik, amikor véget ér az alsóház nyári törvényalkotási szünete.

David Cameron brit miniszterelnök két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt az idei választások után kormányon marad, 2017 végéig népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról.

A Konzervatív Párt váratlan fölénnyel megnyerte a május 7-ei parlamenti választásokat, és a brit EU-tagságról döntő népszavazás törvénytervezete be is került az új brit kormány idei törvényalkotási programjába, amelyet II. Erzsébet királynő ismertetett május végén a parlament felső kamarájában, a Lordok Házában.