A budapesti Merényi kórház pszichiátriai központjában az elmúlt napokban történt tragikus események ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy a kórházi osztályon a körülmények nem felelnek meg a modern pszichiátriai ellátás minimum feltételeinek, és felvetik a kórház fenntartójának felelősségét is – közölte a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke.

Molnár Károly, a társaság elnöke közleményében azt írta, a szervezet vezetését és tagságát megdöbbentették a Szent István Kórház és Intézményei Pszichiátriai Központjában napokban történt tragikus események.

Hozzátette, a társaság a pszichés betegségben szenvedők és azok hozzátartozói, valamint a kórházi osztályon lehetetlen körülmények között a munkájukat végző szakemberek érdekében követeli, hogy az intézmény fenntartója rendeljen el azonnali és széleskörű vizsgálatot az eseményekkel kapcsolatban.

Közölte: a vizsgálatnak ki kell terjednie arra, hogy az elmúlt években miért nem történtek meg azok a pszichiátria szakmai képviselői által többször hangsúlyozott szükséges fejlesztések, amelyekkel megelőzhetők lennének a hasonló események. A vizsgálat eredményéről a fenntartónak tájékoztatnia kell a közvéleményt és a Magyar Pszichiátriai Társaságot.

A szervezet azt javasolja Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy nyújtson segítséget a vizsgálat lefolytatásában, és arra kérik Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy a hasonló tragikus események megelőzése, az elégséges ellátási feltételek biztosítása érdekében – akár miniszteri biztos kinevezésével – haladéktalanul kezdődjön el a pszichiátriai betegellátás körülményeinek halaszthatatlan fejlesztése.

A közleményben a társaság ismételten felhívja a figyelmet a pszichiátriai ellátórendszer haladéktalanul megoldandó gondjaira: arra, hogy számos intézményben az épületek adottságai, állapota, az ellátás tárgyi feltételei nem biztosítottak az elégséges szintű ellátáshoz sem, a jelenlegi finanszírozási rendszerben a kórházak a működtetés minimális feltételeit sem képesek biztosítani, és önerőből nem tudják megoldani a fejlesztéseket sem.

Kiemelték azt is, hogy a pszichiátriai ellátás súlyos szakemberhiánnyal küzd, nincs elég szakorvos és még súlyosabb a hiány a képzett ápolók körében. Emlékeztettek arra: a pszichiátriai ellátás speciális képzettséget, felkészülést igényel, fokozott fizikai és pszichológiai terhelést jelent a dolgozóknak, de a veszélyességi pótlék megszűnése, a túlórapótlékok rossz szabályozása, az ellehetetlenült munkakörülmények tovább ösztönzik az elvándorlást.

Mint írták, a jelenlegi finanszírozási rendszer nem biztosítja az osztályok és a járóbeteg-ellátás biztonságos fenntartását, a fekvőrészlegek és az ambuláns ellátás szakmai szükségletekhez illeszkedő arányának kialakítását.

A veszélyeztető magatartású betegek jogait, az állapotuk miatt önmaguk és a környezetük érdekében szükséges korlátozó intézkedések pontosított, joghézagoktól mentes jogi szabályozása – például az ambuláns kezelés elrendelésének lehetősége is – nagyobb biztonságot jelentene mind a betegek, betegtársak, hozzátartozók, mind a személyzet részére – közölték.

Múlt héten az egyik beteg az ágyának vasrácsával agyonverte betegtársát a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján, a 68 éves férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A hét végén pedig egy beteg ugrott ki a kórház zárt osztályának második emeletéről.