Tóth Lőrincz: Fegyházi tanulmányok. A rabmunka - Könyvajánló az Összefogás Börtönügyért Egyesülettől

2015.12. 8. Jogi Fórum / Összefogás a Börtönügyért Egyesület

Az egykori kúriai elnök 1888-ban megjelent írása a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ segítségével vált mára elérhetővé, közkinccsé.

Részlet a tanulmányból.

"I.

Midőn börtönügyi tanulmányaim egyes részeit a t. osztály elébe terjesztem, távol áll tőlem afféle elbizottság, hogy a börtöntudományban új irányokat; az eljárásban új javításokat akarjak javaslatba hozni s az e tárgyú gazdag irodalmat új hódításokkal növelni. Szerény czélom csupán: a művelt társadalmakban ekkorig e téren kivívott sikereket ismertetni, s a tárgy körül felmerült fontosb kérdéseket több oldalról szellőztetni s megvitatni. A tudományban új előhaladások ideje csak akkor áll elő, ha a meglevő anyag, a már elfoglalt tér, teljesen ismerve s kimerítve van. Nem kivánok eredeti lenni, s nem restelem bevallani, bogy csak azt mondom el magyar nyelven, a mit a penitentziárius rendszer legkitűnőbb mívelői: Holzendorf, Füesslin, Röder, Desportes, Illing, Kűhne s a mi jeles Taufferünk nálamnál kétségkívül jobban, és szebben elmondtak már franczia, angol, olasz és német nyelven. Igyekezem azonban hazai viszonyainkat különösen figyelembe venni.

Jelen fejtegetésem tárgyát, a börtönügy körébe tartozó nagy számú fontos kérdések sorából, a »rabmunka« körűl csoportosúlt főkérdések képezik, melyekről az illavai fegyházról írt tanulmányomban, s az 1885. évi októberi római börtönügyi Congressusról haza hozott emlékezéseimben már egyetmást futólag érintettem; de a melyek napirenden levő s általános érdeket gerjesztő kiváló fontosságuknál fogva, nagyon megérdemlik, hogy felölök, ígéretein szerint, tüzetesebben szóljak.

A rabmunka kérdése már igen sok vitatkozás, értekezés, s minden oldalról jött felvilágosítás tárgya volt; irodalma elég bő, s rendelkezésünkre állanak, az ide tartozó egyes vitás kérdésekre nézve, különféle államok tapasztalásai s kitűnő szakférfiak véleményei. A rabmunka egyikét képezte a római congressus előkészítő bizottsága által véleményezésre s megvitatásra kitűzött kérdéseknek is, s erre nézve többen kitűnő reportokat mutattak be.

Vannak ma már a büntetésekre vonatkozó eszme-világban oly általánosan elismert igazságok, melyek mellett harczra kelni oly haszontalan erőfeszítés lenne, mint nyílt ajtót betörni akarni. Ilyen elismert igazság az, hogy a fegyházak, börtönök és fogházak lakosait munka nélkül, heverő tétlenségben hagyni nem szabad.

A büntetés régi fogalma, mely szerint annak egyetlen czéljául tekintetett a gonosztevők ártalmatlanná tétele, minél szigorúbb lakoltatása, s ellenökben az általok megsértett társadalom részéről végrehajtott bosszuállás és ez által másoknak hasonló bűntettektől való elrettentése, hála az ujabb kor fennkölten gondolkodó s nemesen érző állambölcsei fáradhatatlan törekvéseinek, kik előtt azonban már évezredekkel előbb a görög bölcsek s ezek során Plató, s majd a keresztyén egyház gyújtották meg a vezérfáklyát, — ma már gyökeresen megváltozott, s ha a régibb korban s még ma is, a műveltségben hátra maradt államok sötét, szennyes, egészségtelen s büniskolául szolgáló börtöneinek bejárása felett ama vigasztalan jeligének volt és van megfelelő helye, melyet Dante költői képzelete a pokol kapuján olvasott: »Lasciate ogni speranza« - ma már általános meggyőződéssé lett az ige, mely a római legrégibb javító intézet, a XI-ik Kelemen pápa által 1703-ban alapított St. Michele kapujára van felírva. »Farum est coërcere improbos poena nisi probos efficias disciplina«. — Nem egyedül a bűntett büntetése, hanem a bűnös nevelése és erkölcsi javítása az újkori büntető intézetek feladata, s a társadalom védelmének valódi, helyes szempontjából, a büntető törvényhozás alapját, nem mint egykor, a megtorlás rendszerében, hanem oly rendszerben kell keresni, melynek alapgondolata a bűntettesek javítása, s mintegy ujjáteremtése. A szerencsétlen ember, ki bűnt követ el, legtöbbször tudatlanságának, annak idején meg nem fékezett rossz ösztöneinek, — a nyomorúlt, inséges körülményeknek, melyek közt növekedett, a mai napig meg nem fékezett alkoholizmusnak, s a szülőktől örökölt és nevelés által meg nem javított gonosz hajlamoknak áldozata. Olykor egyátalán tudatával se bir erkölcsi elaljasodásának, bűnei undokságának, s ily esetekben a felelősség súlya félelmes alakban tűnik fel a felette itélő lelkiismeretes büntető biró előtt. A törvény feladatának tehát, minden jól szervezett államban, annak kell lenni, hogy az elsülyedt embert lehetőleg kiemelje ez állapotból ; megmentse s visszaadja a társadalomnak, hogy ne váljon azzal szemközt engesztelhetetlen ellenséggé, s ne lázadjon fel újra, első kinálkozó alkalommal, a közrend ellen.”

A szöveg teljes részleteiben ITT olvasható.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS