Közös lónak túros a háta – tartja a mondás, bizonyára nem véletlenül. A közös tulajdon tartalmával kapcsolatban azonban számos tévhit és félreértés kering a köztudatban. Sokak számára zavaros az osztatlanság fogalma, és sok félreértés adódik az elővásárlási joggal és a költségviseléssel kapcsolatban is.
A közös tulajdonjog egyfajta eszmei jogosultság: minden tulajdonostárs az egész dolog tulajdonosa, de csak meghatározott eszmei hányad (az úgynevezett tulajdoni hányad) erejéig. A tulajdonosi jogok (úgymint birtoklás, használat, rendelkezés) valamennyi tulajdonostársat megilletik. E jogokat a tulajdonostársak csak egymásra tekintettel gyakorolhatják. Ennek rendező elve pedig elsősorban a tulajdoni hányad.
Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy a tulajdonostársak mindegyike a hányadrészének megfelelő nagyságú területet használhat az ingatlanból. Ez az elgondolás alapvetően téves, mivel a közös tulajdon osztatlanságából ered, hogy mindegyik tulajdonostárs jogosult az egész ingatlan használatára. A tulajdoni hányadrész eszmei hányadot jelent, ami nem vetíthető le automatikusan az ingatlan fizikai értelemben lévő megosztására.
A tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára. E jogot azonban az egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére. Az gyakorlatilag lehetetlen, hogy valamennyi tulajdonostárs egyszerre használja az egész dolgot. Csak megosztott használatról lehet szó. Valamilyen rendet kell tehát szabni annak, hogy melyik tulajdonostárs hogyan használhatja a közös dolgot, legyen szó akár ingóságról, akár ingatlanról.
Arra van lehetőség, hogy a tulajdonostársak egy külön szerződéssel fizikailag is megosszák egymás között a használatot. Ebben az esetben valóban úgy lesz, hogy minden tulajdonostárs a megállapodás szerinti részt használhatja az ingatlanban.
A használat megosztása ingatlanoknál főleg térben történik, vagyis mindegyik tulajdonostárs jogot nyer arra, hogy kizárólagosan birtokban tarthasson a közös ingatlanból egy bizonyos, konkrétan meghatározott területrészt. A rendező elv általában a tulajdoni hányad, vagyis mindegyik tulajdonostárs a tulajdoni hányada arányában kap használatba egy területet. A tulajdoni hányad azonban nem kizárólagos szempont, főleg azért nem, mert egyetlen tulajdonostársnak sincs alanyi joga ahhoz, hogy a tulajdoni hányadának megfelelő területet használhasson a közös tulajdonú ingatlanból. A használati megosztás kialakítása során számtalan érdek, szempont figyelembevételével lehet kialakítani a mindenkire kötelező rendet. E szempontok közül csak az egyik – nem vitásan hangsúlyos – tényező a tulajdoni hányadok megoszlása.
A használatot nemcsak térben, de időben is meg lehet osztani. Ez a megoldás kétségkívül ritkább, s inkább az ingóságoknál életszerű. Ilyenkor arról van szó, hogy a tulajdonostársak beosztják maguk között, hogy ki mikor használhatja a közös dolgot. A használat időtartamának meghatározására értelemszerűen irányadók a térbeli megosztásnál figyelembe veendő szempontok.
Az sem kizárt, hogy az érdekeltek akaratából – főképp célszerűségi szempontok alapján – az egyik tulajdonostárs jogosult kizárólagosan használni a közös tulajdonban álló dolgot.
Elterjedt tévhit, hogy, amikor a közös tulajdonú lakást csak az egyik tulajdonostárs lakja, utóbb a másik tulajdonostárs használati díjat követelhet a használótól, azon az alapon, hogy az ő részét is használta az ingatlanból. Minthogy mindegyik tulajdonostársat megilleti az egész tulajdon használata és birtoklása (hacsak az előbbiek szerint nem osztották meg a használatot), ezért ezen az alapon egymástól használati díjat nem kérhetnek. A tulajdonos akkor követelhet jogosan használati díjat, ha a bentlakó tulajdonostársa őt az ingatlan használatából kizárta, azaz megakadályozta, hogy ő is használhassa az ingatlant. Ebben az esetben a bentlakó tulajdonostárs megsértette a másik tulajdonos jogait, aki emiatt nem élhetett birtoklási, használati jogával.
A közös tulajdonban a tulajdonostársaknak egymás tulajdonrészére vonatkozóan elővásárlási joga van, ha külső személy részére történik az eladás. Előfordul azonban, hogy a tulajdonos nem közli a vételi ajánlatot a többi tulajdonostárssal, mielőtt eladná a részét egy külső vevőnek. Sok tulajdonostárs azt gondolja, hogy ebben az esetben elég erre az elmaradásra hivatkozni, és máris érvénytelen a harmadik személlyel kötött adásvétel. Ez azonban nem így van. Az elővásárlásra jogosult nem élhet vissza e jogával, azaz nem hivatkozhat elővásárlási jogára, ha ténylegesen ő maga nem is szeretné megvásárolni a dolgot, hanem csak meg akarja akadályozni az eladást. Nem elég tehát az elővásárlási jog megsértésére hivatkoznia, hanem egyben nyilatkoznia is kell arról, hogy a vételi ajánlatot elfogadja, és igazolnia azt, hogy megfelelő fedezettel rendelkezik a vételár kifizetéséhez.
Az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó szabályokat a bírói gyakorlat a következők szerint alakította ki:
Ha a tulajdonostárs a tulajdoni illetőségét el kívánja adni, a kívülálló személytől eredő vételi ajánlatot köteles közölni minden egyes tulajdonostársával, kivéve ha a közlés az elővásárlásra jogosult tartózkodási helye vagy más körülményei miatt rendkívüli nehézséggel vagy számottevő késedelemmel járna. Ilyen – a közlési kötelezettség alól mentesítő – kivételnek számíthat a tulajdonostársak viszonylag nagy száma is. Ha az eladó előtt nyilvánvaló, hogy az ingatlannak ingatlan-nyilvántartáson kívüli résztulajdonosai is vannak, részéről az ajánlat közlésének kötelezettsége azokkal szemben is fennáll, hacsak a közlésnek nincs rendkívüli nehézsége. Ingatlan-nyilvántartáson kívüli résztulajdonosok esetében a közlési kötelezettség elmulasztásából folyó jogkövetkezmények nem alkalmazhatók azzal a vevővel szemben, aki a szerződés megkötésénél jóhiszeműen járt el.
A vételi ajánlatot egész terjedelmében kell közölni az elővásárlásra jogosult tulajdonostárssal. A vételi ajánlat közlésekor annak elfogadására a körülmények által indokolt határidőt kell szabni. Az elővásárlási jog jogosultjának az eladó eladási szándékának ismeretében tett azon nyilatkozata, hogy az ingatlant nem kívánja megvásárolni, nem mentesíti az eladót a később kapott vételi ajánlat közlésének kötelezettsége alól. Az előszerződésnek az elővásárlásra jogosult tulajdonostárssal való közlése a vételi ajánlat közlésével esik azonos megítélés alá, ha az adásvételi szerződés az előszerződésben foglalt tartalommal jön létre.
A tulajdonostársak az elővásárlási jogot az eladásra kerülő tulajdoni illetőségre közösen, egymás között egyenlő arányban gyakorolhatják. Ha ilyen értelemben közöttük megegyezés nem jön létre, de van olyan tulajdonostárs, aki – akár másik tulajdonostárssal közösen – az eladásra kerülő egész tulajdoni illetőségre a vételi ajánlatot magáévá teszi, az elővásárlási jog egyedül őt, illetőleg őket illeti meg. Ha több ilyen – egyedül fellépő – tulajdonostárs van, közülük az eladó választ, ez esetben az elővásárlási jog a választott tulajdonostársat illeti meg. A tulajdonostárs és a vele együtt élő nem tulajdonos házastársa az elővásárlási jogot együtt is gyakorolhatják.
Ha az elővásárlásra jogosult a tulajdonoshoz intézett nyilatkozatában az ajánlat tartalmát magáévá teszi, a szerződés közöttük létrejön. Ha a jogosult a szerződési ajánlat elfogadására általában megszabott határidő alatt ilyen nyilatkozatot nem tesz, a tulajdonos a dolgot az ajánlatnak megfelelően vagy annál kedvezőbb feltételek mellett eladhatja.
Szintén tévhit az, hogy a közös tulajdonú dolgot használó tulajdonostárs viseli a dologgal járó összes költséget. Ennek legfeljebb a közvetlen használattal felmerülő költségek esetén lehet alapja, például lakóingatlan esetén a rezsiköltségnél, ha az ingatlant csak az egyik tulajdonostárs használja. Azonban a dolog állagának megóvásához, fenntartásához szükséges költségeket, valamint az adókat és más közterheket, továbbá a közös tulajdonnal járó egyéb terheket, kiadásokat (pl. közös költség) a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk arányában közösen viselik, akkor is, ha nem közösen használják a dolgot. Az állag megóvásához és fenntartásához feltétlenül szükséges munkálatokat bármelyik tulajdonostárs jogosult elvégezni. Az ilyen kiadások rá eső részét mindegyik tulajdonostárs viselni köteles. Az ilyen kiadások előtt azonban lehetőség szerint értesíteni kell a tulajdonostársakat.
