Az európai polgárok bizalmának helyreállítása és az összeférhetetlenség kiküszöbölése érdekében az uniós biztosokra vonatkozó magatartási kódex szigorítását javasolták európai parlamenti képviselők – írta közleményében az uniós parlament sajtószolgálata.

Az EP-képviselők az Európai Bizottság magatartási kódexének szigorítását, a biztosok leköszönése utáni, a magánszférában való elhelyezkedést tiltó átmeneti időszak meghosszabbítását, a nyilvánvaló szabálysértésekre pedig világos szankciók bevezetését javasolták.
    

A képviselők azt is szeretnék elérni, hogy a bizottság mellett működő etikai bizottság független testület legyen, amely önálló döntéseket hozhat a volt biztosok számára elfogadható állásokról.
    

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa a parlament plenáris ülésének vitáján hangsúlyozta: minden európait biztosítani kell arról, hogy az uniós biztosok kizárólag Európa érdekeit képviselik.
    

“Ezért kerülni kell minden összeférhetetlenséget, amire már most is szigorú szabályok vonatkoznak. Ugyanakkor mindezek a személyes felelősségvállalással együtt hozhatnak eredményt” – fogalmazott a biztos.
    

A képviselők rámutattak, hogy Neelie Kroes egykori holland versenyképességéért felelős biztos ügye – Kroes nem vallotta be bahamai offshore cégét, miközben Brüsszelben épp az üzleti világ ellenőrzése volt a feladata – komoly csapást jelentett az intézményekbe vetett, amúgy is romló állampolgári bizalomra.
    

José Manuel Barroso volt bizottsági elnököt is kritizálták az EP képviselői amiatt, hogy nyáron a Goldman Sachs amerikai banknál vállalt vezető pozíciót.
    

Az Európai Bizottság szeptember végén a lobbistákkal való kapcsolattartás szabályozása érdekében kötelező nyilvántartás felállítására tett javaslatot, amely a brüsszeli testület mellett a tagállami kormányokat tömörítő uniós tanácsra és az Európai Parlamentre is alkalmazandó lenne.
    

Ezáltal kötelező lenne a nyilvántartás minden olyan érdekképviselő számára, aki a brüsszeli szakpolitikai döntéshozatal befolyásolására törekszik – állt az uniós bizottság korábbi közleményében.