Partnerségi megállapodást kötött a Fővárosi Törvényszék a bonni tartományi bírósággal; a dokumentum szerdai budapesti ünnepélyes aláírásán a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták.

Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke hangsúlyozta: együttműködésre kötelezi őket az uniós tagság mellett a közös történelmi múlt, valamint az is, hogy a bűnözés ma már határokon átnyúló. 
    

A megállapodás konkrét elemei közül kiemelte az elektronikus ügyfélkapcsolatok, valamint az elektronikus ügyintézés területét, amelynek Németországban komoly hagyományai vannak, ezért a magyar bírák az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítani tudják. 
    

Az együttműködési megállapodás további elemei közül a tanúvédelem és az áldozatsegítés kérdéskörét érintő részeket említette. 
    

Fazekas Sándor úgy fogalmazott: összességében az a céljuk, hogy egymás tapasztalatait megismerjék, a jó gyakorlatokat kölcsönösen megosszák egymással. 
    

Markus Weber, a bonni tartományi bíróság elnökhelyettese arról beszélt, hogy a prágai, valamint a krakkói bíróságokkal már kialakítottak hasonló partnerségi kapcsolatokat, és az eddigi tapasztalataik kedvezőek. 
    

Hangsúlyozta: a bíróságok ugyanazon az úton járnak és ugyanaz a céljuk, mégpedig az, hogy igazságot szolgáltassanak az embereknek. Hozzátette: minden nap azért dolgoznak, hogy jól működő bíróság álljon az emberek rendelkezésére. 
    

Az elnökhelyettes az együttműködésről elmondta: értékes ötleteket kaphatnak, és újszerű kezdeményezéseket ismerhetnek meg, amelyeket összehasonlíthatnak és ezáltal tanulhatnak egymástól. Úgy vélte, az elektronikus kapcsolattartásban bizonyos területeken ők is tanulhatnak a magyar féltől. 
    

Ulrike Hertlein, a Német Szövetségi Köztársaság konzulja azt emelte ki, hogy az együttműködési megállapodás a két ország közti hagyományosan baráti kapcsolatokat erősíti, valamint a már eddig is meglévő polgári, büntető és emberjogi ügyekben történő együttműködést új szintre emeli.