Megszavazta a lengyel parlament alsóháza (szejm) a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. A tervezetre a 460 fős szejm jelen lévő képviselői közül 235-en szavaztak igennel, 192-en ellenezték, 23-an tartózkodtak. Előzőleg a szejm illetékes bizottsága a törvényjavaslathoz benyújtott valamennyi módosító indítványt egy csomagban elutasította és egyúttal visszaküldte a képviselőknek szavazásra a tervezetet.

Az új törvény előirányozza, hogy a legfelsőbb bíróságot 3 kamarára bontják, és  megváltoztatja a bírák kinevezésének rendjét. A törvény hatályba lépésével egyidejűleg nyugdíjazzák a jelenlegi bírákat – azok kivételével, akiket az igazságügyi miniszter kivon ennek hatálya alól. A nyugdíjazott bírák utódait a szejm választaná meg.
    

A tervezet ezt követően a szenátus elé kerül, és az elnöknek is alá kell írnia.         

A reform másik fontos elemét, az országos igazságszolgáltatási tanácsra (KRS) vonatkozó törvényjavaslatot már a szejm és a szenátus is a múlt héten elfogadta. Ez a jogszabály megszüntetné a 25 fős tanácsban helyet foglaló 15 bíró eddigi kinevezési rendjét, és átalakítaná magát a testületet is. A bírókat ezentúl nem a szakmai szervezetek, hanem az alsóház képviselői választanák meg.
    

A csütörtöki parlamenti szavazás eredményének közzététele után tüntetők csoportosultak a parlament épülete előtt, megrugdalva a tiltakozókat az épülettől elválasztó kordonokat. Az esti órákra nagyszabású tüntetést szerveznek az elnöki hivatal épülete elé.         

“Gyorsan előkészítjük a kötelezettségszegési eljárásokat az uniós jog megsértése miatt, hogy jövő héten meg tudjuk őket indítani” – jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke. “Összességében (a változtatások) felszámolnák a bíróságok maradék függetlenségét, és a kormány teljes politikai ellenőrzése alá vonnák az igazságszolgáltatást” – mondta. Hozzátette: “a legutóbbi fejlemények miatt nagyon közel kerültünk a 7-es cikk szerinti eljárás megindításához”.
    

Andrzej Duda konzervatív államfő csütörtökön tudatta, hogy nem hajlandó találkozni Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével. Utóbbi – aki korábban lengyel kormányfő volt – jelezte, hogy aggasztja a kialakult helyzet, és a szavazás után ismét találkozót kért Dudától a “hazájukban” kialakult politikai válság megvitatására. Tusk arra figyelmeztetett, hogy közös feladatuk megakadályozni azt, hogy Lengyelország Európa perifériájára szoruljon. Véleménye szerint a varsói kormány által elfogadott, az igazságszolgáltatást érintő törvénymódosítások visszalépést jelentenek és ellentmondanak az európai értékeknek. 
    

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) konzervatív párt, amelynek többsége van a törvényhozás mindkét házában, és továbbra is egyértelműen a népszerűségi lista első helyen áll, elengedhetetlennek tartja a reformokat az igazságszolgáltatás korszerűsítése az a korrupció ellen harc érdekében. Az ellenzék szerint a reform – amely szerinte a konzervatívoknak a társadalmi élet egésze feletti ellenőrzés kiterjesztésére tett kísérlet – gyengíti a hatalmi ágak szétválasztását – írta az AFP.
    

A 2015. évi választások eredményeként hatalomra került konzervatívok több gyökeres reformot hajtottak végre. Egyes intézkedések – így az alkotmánybíróság és a közmédia reformja – kiváltották az Európai Bizottság bírálatát.
    

Az Európai Bizottság “hajtóvadászatot indított” néhány olyan közép-európai országgal szemben, amelyek őszintén és világosan beszélnek az európai kihívásokról és képesek voltak hatékony válaszokat adni azokra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető elmondta, az Európai Bizottság hajtóvadászata keretében “hol Magyarországot, hol Lengyelországot pécézik ki maguknak”. Ennek újabb állomása, hogy a bizottság ismételten be akar avatkozni a lengyelek belügyeibe – közölte. Hangsúlyozta: a bizottságnak az lenne a feladata az európai jogrend szerint, hogy a szerződések betartása felett őrködjön, nem pedig az, hogy “politikai testületként lépjen fel, és pláne nem az, hogy politikai alapú megnyilatkozásokat tegyen”. Az Európai Bizottságnak ez a mostani “akciója” az európai szabályokkal és az európai alapértékekkel is ellentétes, “meg vagyunk döbbenve azon, hogy a hajtóvadászatnak egy újabb állomásához érkeztünk” – fogalmazott.         

A külügyminiszter kijelentette: Magyarország szolidáris Lengyelországgal, barátságáról és szolidaritásáról ezúton is biztosítja Lengyelországot, délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök erről levélben is biztosította a lengyel kormányfőt.