Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság 27 volt pénzügyőrét és 23 polgári személyt.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügy adatai szerint a volt pénzügyőrök jogtalan előnyért, hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették az ukrán eredetű árukat Magyarországra csempésző személyeket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett személyek gépkocsijában vagy ruházatában elrejtett termékeket.

A vádirati tényállás szerint a jellemzően dohányáru, üzemanyag, permetezőszer, szeszes ital és élelmiszer rendszeres, kereskedelmi mennyiségű behozataláért az összehangoltan működő csoportba szerveződött aktív vesztegetők többnyire pénzt, cigarettát és szeszes italt adtak illetve ígértek a  volt pénzügyőröknek. A vonatkozó rendelkezések megszegésével Magyarország területére behozott áruk beléptetéshez kapcsolódó vámvizsgálata és a közterhek megfizetése elmaradt, jogsértés esetén a pénzügyőri szolgálatot ellátó vádlottak nem intézkedtek, a termékeket pedig a magánszemély vádlottak saját céljaikra fordították vagy továbbértékesítették.

A csoport mindennapos, jól működő, pontosan meg nem határozható időpontban megkezdett, legkésőbb 2014 decemberétől folytatott tevékenységét a Központi Nyomozó Főügyészség Készenléti Rendőrség munkatársai közreműködésével végrehajtott eljárási cselekményei szakították meg. A 2015. július 29. napján történő elfogásban a Terrorelhárítási Központ is részt vett.

A Záhonyi Közúti Határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök beosztotti állománykategóriába tartoztak. Az egy főhadnagy kivételével, tiszthelyettesi rendfokozatú pénzügyőrök hivatásos jogviszonya megszűnt, valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

A vesztegetést elfogadó volt pénzügyőr vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel – huszonnégy év.