Az adózás területén többségében az adózókat kedvezően érintő változások léptek életbe január elsejétől, az adóigazgatási eljárásokra vonatkozó szabályozás is sok tekintetben ügyfélbarát irányba mozdult el – közölte a BDO Magyarország.

Idéntől alapesetben egyetlen vizsgálat sem húzódhat egy évnél tovább. Az észrevételre nyitva álló határidő adóellenőrzések esetében 15-ről 30 napra emelkedik, ugyanakkor jogvesztővé válik. Mivel ez a jogorvoslati lehetőség a fellebbezéssel ellentétben ingyenes, az “új tény/körülmény tilalmát” pedig mind a fellebbezés, mind az új eljárás során bevezették, az adózóknak még inkább célszerű érdemben kihasználniuk az észrevételezési szakaszt – figyelmeztet a BDO. 

A feltételes adóbírság új jogintézmény, e szerint, ha az adózó lemond a fellebbezésről és esedékességig megfizeti az adókülönbözetet, mentesül a kiszabott adóbírság 50 százaléka alól. A tanácsadó cég szerint a társaságoknak érdemes átgondolniuk azonban, hogy mikor élnek ezzel a lehetőséggel, mivel e kedvezmény igénybe vétele esetén elesnek például a felügyeleti intézkedés lehetőségétől. 

Kibővül a magánszemélyek automatikus részletfizetési kedvezménye is: az eddig 200 ezer forintról 500 ezerre emelkedik az értékhatár, az időtartam pedig 6 hónapról 12 hónapra növekszik – emeli ki a BDO. 

Kiemelt szerepet kap a kezdő vállalkozások támogatása: az új adózók az első hónapban ingyenes tájékoztatást kaphatnak adókötelezettségeikről, és hat hónapos mentorálásban is részt vehetnek. 

A megbízható adózói státusz a jövőben nyilvános információ lesz, az általános forgalmi adó (áfa) kiutalására nyitva álló határidő a megbízható adózók esetében az eddigi 45 napról 30 napra csökken, nyrt. esetén pedig 30 napról 20 napra

Érdemes lesz a jövőben fokozottan figyelemmel kísérni a NAV honlapján közzétett tájékoztatókat is, mivel az ezekben foglaltak alapján eljárók egy új, deklarált szabály szerint egy esetleges megállapítás esetén mentesülnek a jogkövetkezmények alól. 

Az adónemeket érintő változások közül egyebek mellett kiemelik, hogy több termék, illetve szolgáltatás áfakulcsa 5 százalékra csökkent.

A munkáltatók által fizetendő szociális hozzájárulási adó mértéke 22-ről 19,5 százalékra mérséklődött, valamint ezzel párhuzamosan a korábban 22 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) kulcsa is. 

Mostantól a magánszemélyeknek az egyházak javára tett egyszázalékos szja felajánlása nem csupán az adott adóévre vonatkozik, hanem folytatólagosan érvényben marad annak módosításáig, illetve visszavonásáig. 

Ingatlan bérbeadás esetén megszűnt az 1 millió forint feletti jövedelem esetén fizetendő 14 százalékos eho. Kedvezőbb irányba változnak a mobilitási célú lakhatási támogatás feltételei is. 

A kisvállalati adó (kiva) kulcsa az előző évi 14-ről 13 százalékra csökkent.  

Bővült a társasági adónál érvényesíthető fejlesztési adókedvezményekkel támogatott beruházási formák köre.

Az iparűzési adó területén a sportvállalkozások kaptak jelentős adókönnyítést, amelyeknek sporttevékenységgel összefüggő bevételei (például belépőjegyek eladása, reklám- és szponzori bevételek) nem képeznek iparűzésiadó-alapot – ismertette a BDO.