2018. I. félévében a fővárosban és 13 megyében, összesen 34 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

A pályázatot személyesen vagy postai úton az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni a 1055 Budapest, Szalay utca 16. címre.

A pályázatok beérkezésének határideje 2018. március 1. (16 óra 30 perc)

A jelentkezők a felvételi eljárás során írásbeli és szóbeli versenyvizsgát tesznek, melynek célja, hogy felmérje a pályázók jogi problémák felismerésére, eldöntésére, illetve álláspontja megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, továbbá az általános jogi műveltségét, szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét.

A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.

A fentieken túl a fogalmazók részt vesznek az ügyfélfogadási napokon, ahol beadványokat szerkesztenek és eljárásjogi ismeretekkel segítik a jogkereső állampolgárokat. Mindemellett a bírósági fogalmazóknak lehetőségük van külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.

A bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat (3/2016. (II.29.) OBH utasítás) hatályba lépésével a felvételi eljárás megújult. A 2017. évi szabályzatmódosítás eredményeként jelentősen bővült, illetve változott a többletpontok rendszere, valamint több esetben változott azok igazolásának módja is. Emellett szélesebb körben lehetségessé vált az egységes álláshely betöltési időponttól történő eltérés. A szabályzatmódosításnak köszönhetően rövidült és egyben rugalmasabbá is vált a felvételi eljárás. Ugyancsak módosultak a kinevezés feltételei, mely által még objektívabb lett a kiválasztási rendszer. 

A jelentkezés feltételeiről és a megújult felvételi eljárásról, versenyvizsgáról részletes információk a birosag.hu weboldalon a Fogalmazói Pályázat menüpontban és mia.birosag.hu weboldalon a Bírósági fogalmazói felvételi menüpontban érhetők el. 

A téma kapcsán Gyarmathy Judittal, az OBH elnökhelyettesével készített interjú hanganyaga ITT elérhető.

A 2017. II. félévében lezárult fogalmazói versenyvizsgákról  ITT olvashat

A felvételi eljárásról és a fogalmazói karrierről bővebben a MIA honlapján olvashat