A román alkotmánybíróság a Velencei Bizottsághoz és más európai szervezetekhez fordult a testületet ért éles támadások miatt – közölte az alkotmánybíróság sajtóirodája.

A taláros testület szerint egyes köztisztségviselők és parlamenti pártok megpróbálták aláásni a testület fennhatóságát, megkérdőjelezték az alkotmánybíróság döntéseinek kötelező jellegét, és egyenesen arra bíztatták az államfőt, valamint az ország lakosságát, hogy ne tartsa tiszteletben az igazságügyi miniszter és az államfő közötti intézményes konfliktust megállapító múlt heti alkotmánybírósági határozatot.

Az Európa Tanács (ET) főtitkárságához, a Velencei Bizottsághoz – az ET alkotmányjogászokból álló konzultatív testületéhez – és az Európai Alkotmánybíróságok Értekezletének elnökéhez intézett panaszában a román alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ezáltal veszélybe került a demokrácia, a jogállamiság és az alkotmányjog érvényesülése Romániában.

A román alkotmánybíróság múlt szerdán a szociálliberális kormánykoalíciónak adott igazat a jobboldali államfővel szemben a – kormány által visszaélésekkel vádolt – korrupcióellenes főügyész leváltásáról szóló vitában, és előírta az elnöknek, hogy mentse fel Laura Codruta Kövesit az ügyészség éléről.

Az ellenzéki pártok az alkotmánybíróságot hatásköre túllépésével, illetve politikai részrehajlással vádolták, és népszavazás kiírását javasolták az államfőnek. Klaus Iohannis államfő is megállapította: kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy maga az alkotmánybíróság tiszteletben tartja-e az alkotmányt és maga a testület hozta magát abba a “sajnálatos” helyzetbe, hogy alkotmánytiszteletét megkérdőjelezzék.