Az Állami Számvevőszék a második félévben folytatja az ellenőrzést a Magyar Államkincstárnál (MÁK), a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a Magyar Nemzeti Banknál és megkezdi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság működésének és gazdálkodásának értékelését – derül ki az ÁSZ ellenőrzési tervéből, amelyet benyújtott az Országgyűlésnek.

Az ÁSZ honlapján elérhető ellenőrzési terv szerint a második félévben megkezdik az országgyűlési választások kampánypénzeinek ellenőrzését, továbbá folytatják a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését is.

A Fidesz és a KDNP 2016-2017. évekre vonatkozó gazdálkodása értékelésének előkészítése már elkezdődött – tájékoztatta az MTI-t közleményében a számvevőszék.

Az év második felében indul a vészhelyzeti betegellátás rendszerének ellenőrzése, és a szegénységi küszöb alatt élők érdekében tett intézkedéseket is átvizsgálják.

A vészhelyzeti betegellátás rendszerének ellenőrzésével első szakaszban az ÁSZ arra keresi a választ, hogy a közszolgáltatás céljai teljesültek-e, illetve az igénybevevők elégedettek voltak-e az ellátással. A következő szakaszban az irányítói-, fenntartói- és egészségszervezési feladatellátás kerül fókuszba.

Ellenőrzik továbbá a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, a számvevőszék azt vizsgálja, hogy a holdingközpont megfelelően látta-e el stratégiai irányító, ellenőrző tevékenységét a tulajdonában álló gazdasági szervezetek fölött.

Az ÁSZ közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a második félév egyik legfontosabb feladata a megelőző évi központi költségvetés végrehajtása, a zárszámadás ellenőrzése, amellyel az ÁSZ biztosítja a költségvetési folyamatok átláthatóságát.

Rámutattak: folytatódik az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése, tekintettel arra, hogy a társaságok gazdálkodása jelentős mértékben befolyásolja a nemzeti vagyon értékét, továbbá az ország gazdasági teljesítményét, az államadósságra való hatását.

A közelmúltban bevezetett új módszertanok, új informatikai alapú ellenőrzési megközelítések segítséget nyújtanak abban, hogy az ellenőrzések hatékonysága javuljon – emelték ki.