A Brexit nagymértékben érintheti az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok, köztük a magyar állampolgárok, valamint a Magyarországon élő britek helyzetét. Ila-Horváth Eszter, a KCG Partners Ügyvédi Társulás szakértőjének segítségével jártunk utána annak a kérdésnek, hogy a tárgyalások jelenlegi, 2019 februári állása szerint a Brexit után várhatóan hogyan módosulnak a tartózkodásra vonatkozó szabályok.

Háttér

A 2016-ban tartott népszavazás eredményeként, a brit kormány 2017. március 29-én értesítést küldött az Európai Tanácsnak arról, hogy az Egyesült Királyság ki kíván lépni az Európai Unióból. Tekintettel arra, hogy a kilépési szándék bejelentéstől számított két év elteltével az uniós jog a kilépő államra többé nem alkalmazható, a Brexit várható dátuma 2019. március 29. napja. Azonban figyelembe véve a tárgyalások jelenlegi állását, így különösen azt, hogy a kilépési megállapodás még nem került elfogadásra, elképzelhető, hogy a kilépés határideje meghosszabbításra kerül.

Jelenlegi szabályok

A kilépés időpontjáig az Egyesült Királyság az Európai Unió teljes jogú tagja marad, így ezen időpontig nincs változás a hazájuktól eltérő államban élő polgárok jogaiban és kötelezettségeiben.

A jelenlegi szabályok szerint az EGT állampolgárok 3 hónapig korlátozás nélkül tartózkodhatnak hazájuktól eltérő tagállamban. Ezen időtartamot meghaladóan pedig akkor, ha keresőtevékenységet vagy tanulmányokat folytatnak és teljes körű egészségbiztosítással, valamint elegendő forrással rendelkeznek, vagyis rendelkeznek annyi pénzzel, amennyiből ők és családtagjaik meg tudnak élni, így nem jelentenek terhet a fogadó ország szociális ellátórendszerére.

A hazájuktól eltérő államban élő EGT állampolgároknak nem kell tartózkodási engedélyt igényelniük; helyette tartózkodásukat az illetékes hatóságnál be kell bejelenteniük. Magyarországon a bejelentésről a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal regisztrációs igazolást állít ki.

ʻBrexit deal’

Az Egyesült Királyság és az Unió jövőbeli kapcsolataira vonatkozó szabályokat a tárgyalások eredményeként létrejövő kilépési megállapodás tartalmazhatja, amelyben különösen rögzítésre kerülhetnek az állampolgárok tartózkodására és munkavállalására vonatkozó szabályok is.

A kilépési megállapodás jelenlegi (a britek által el nem fogadott) tervezete szerint az Unió és az Egyesült Királyság biztosítja az uniós és brit állampolgárok tartózkodási jogának kölcsönös védelmét. Ez azt jelenti, hogy a megállapodásban az Uniós és az Egyesült Királyság kötelezettséget vállalnak annak biztosítására, hogy átmeneti időszak végén, a hazájuktól eltérő államban élő polgárok továbbra is azonos feltételek mellett a fogadó országban maradhatnak.

A megállapodás másik lényeges eleme lenne, hogy kilépést követően, 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak veszi kezdetét, amely tartama alatt a jelenlegi szabályozás változatlan maradna.

Ez az előzetes megállapodás egyelőre még nem kötelező erejű, véglegessé a kilépési megállapodás mindkét oldalról történő jóváhagyását követően válhat. Ennek megfelelően a tartózkodásra és munkavállalásra vonatkozó szabályok még nagyban függnek a kilépési megállapodás létrejöttétől és annak végleges tartalmától.

Magyar állampolgárok az Egyesült Királyságban

A Brexitet követően az Egyesült Királyságban élő uniós (magyar) állampolgároknak várhatóan regisztrálniuk kell a brit hatóságoknál. Ennek megfelelően letelepedett jogállás vagy ideiglenes tartózkodási engedély lesz majd várhatóan szükséges ahhoz, hogy az uniós polgárok továbbra is szabadon tartózkodhassanak az Egyesült Királyság területén, munkát vállalhassanak és igénybe vehessék a közszolgáltatásokat.

A tervek szerint az uniós állampolgárok egy online regisztrációs eljárás keretében letelepedett jogállást kérvényezhetnek („settled status”), amennyiben 2020. december 31-én öt éve jogszerűen és folyamatosan az Egyesült Királyságban tartózkodnak.

Akik 2020. december 31-ig még nem töltöttek el öt évet az ország területén, azok a regisztrációt követően ideiglenes tartózkodási engedélyt („pre-settled status”) kaphatnak, hogy elérhessék a letelepedett jogálláshoz szükséges öt éves időtartamot (mikor ez megtörténik, akkor kérvényezhetik a letelepedett jogállást). Az említett fenti két státusz jelenleg még nem igényelhető, a várakozások szerint a kilépés idejére állhat fel az elektronikus regisztrációs rendszer. A kérelmek benyújtására várhatóan 2021. június 30-ig lesz lehetőség.

A 2020. december 31. után (vagyis a tervezett átmeneti időszakot követően) érkező uniós polgárokra vonatkozó szabályokról egyelőre még nincs információ. Rájuk majd a Brexit nyomán hatályba lépő új bevándorlási rendszer jelenleg még nem ismert szabályai fognak vonatkozni.

Brit állampolgárok Magyarországon

Általánosságban elmondható, hogy a Brexitet követően azok a brit állampolgárok részesülhetnek védelemben, akik jogszerűen tartózkodnak Magyarország területén a kilépés időpontjában; vagyis akik a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál a regisztrációs kötelezettségüknek eleget tettek.

Annak érdekében, hogy a brit állampolgárok még a kilépés várható időpontja (2019. március 29.) előtt teljesíthessék regisztrációs kötelezettségüket, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal elkülönített ügyfélfogadást működtet számukra (minden szerdán 10-12-között, a 1117 Budapest, Budafoki út 60. alatt található ügyfélszolgálaton).

A Brexitet követően az unió, így Magyarország területén tartózkodó brit állampolgároknak valószínűleg letelepedési státuszt kell majd igényelniük. A státusz igénylésére az átmeneti időszak lejártát követően 6 hónapig lesz lehetőség (2021. június 30-ig). Az eljárásra vonatkozó részletszabályokat a tagállamok saját hatáskörben állapíthatják majd meg. Magyarországon azonban még nem került nyilvánosságra, hogy a Brexittel összefüggésben, hogyan fognak módosulni a jelenlegi tartózkodási engedéllyel kapcsolatos eljárások.

ʻNo deal scenario’

Amennyiben nem jön létre megállapodás az Unió és az Egyesült Királyság között, az egyes tagállamok és az Egyesült Királyság között létrejövő kétoldalú megállapodásokban kerülhetnek kölcsönösen rendezésre a tartózkodásra és munkavállalásra vonatkozó szabályok.