Egyre növekvő népszerűségnek örvend az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kiírt Ráth György bírósági történelem- és hagyományápolás pályázat, melyen idén 17 pályázat nyert.

A tavalyi év során a pályázók a támogatást számos történeti kutatás megvalósítására, konferenciák szervezésére és antik berendezési tárgyak restaurálására fordíthatták. A Fővárosi Ítélőtábla könyvtárában 14 muzeális értékű könyv restaurálása valósulhatott meg, de folytatódott többek között a szegedi és debreceni műhelyek múltfeltáró munkája is. 2018-ban bíróságtörténeti témában öt új kiadvány jelent meg a Szegedi Ítélőtábla, a Miskolci, Nyíregyházi, Debreceni, valamint a Szolnoki Törvényszék gondozásában. 

Az eddig megvalósult események közül kiemelendő az országjáró bíróságtörténeti kiállítás és konferencia, amely Szeged, Miskolc, Debrecen és Győr után hamarosan Pécsre és Budapestre érkezik.

Az idei pályázati kiírásra 4 ítélőtábla és 13 törvényszék jelentkezett. A pályázatokat az Országos Bírósági Hivatal által felkért, jogtörténészekből álló bíráló bizottság bírálta el. A pályázatokban ezúttal is számos kiadvány elkészítése, konferenciák és kiállítások szervezése, emléktáblák elhelyezése és bútorok restaurálása szerepel. A 17 pályázóból 12-en vállalták, hogy kiadványt jelentetnek meg, egy másik törvényszék emléket állít a Tanácsköztársaság idején meghurcolt és meggyilkolt törvényszéki elnök és a vörös terror áldozatainak, egy újabb pályázó pedig színdarab bemutatását tervezi – korhű ruhában – a bíróságtörténeti konferencia- és kiállításkörút következő eseményekor, valamint a múzeumok éjszakáján. 

A Ráth György bírósági történelem- és hagyományápolási pályázatra 2014 óta összesen 65 pályázat érkezett.

A pályázat névadója, a polihisztor Ráth György nemcsak bíróként és jogászként, hanem a magyar iparművészet támogatójaként és múzeumigazgatóként is ismertté vált. Jogirodalmi munkássága közül kiemelkedik az 1861. évi Országbírói Értekezleten elfogadott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok tárgyalását bemutató írása. Műve utat mutatott a dualizmus korában, amikor a kodifikált jog hiánya komoly nehézségeket okozott az igazságszolgáltatásban. Ráth György egyaránt megtestesíti a tisztességes, jól felkészült bírót és a tudóst, életpályája mintaként szolgálhat a mai modern nemzedék számára.

A Ráth György bírósági történelem- és hagyományápolási pályázat idei nyertesei: a Budapest Környéki, Debreceni, Egri, Fővárosi, Gyulai, Győri, Kaposvári, Miskolci, Nyíregyházi, Szekszárdi, Szolnoki, Szegedi, Veszprémi és a Zalaegerszegi Törvényszék, valamint a Debreceni, a Fővárosi és a Szegedi Ítélőtábla.