„Aki még látta Lenint” - Július 22-én jár le Stumpf István kilencéves alkotmánybírói mandátuma - Jogászportré

2019.06.12. Jogi Fórum / Sereg András

Július 22-én jár le Stumpf István kilencéves alkotmánybírói mandátuma. Felesége szerint 98 százalék, hogy nem választják újra, ő ennél optimistább. A volt kancelláriaminiszter dolgozott az azóta lecserélődött régi alkotmánybírói gárdával, amit metaforikusan úgy írt le: „Én voltam az utolsó, aki még látta Lenint”.

Stumpf Istvánt – a kétévi kihagyás után újrajelölt korábbi Ab-elnökkel, Bihari Mihállyal együtt – 2010. július 23-án választotta meg az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává. Az első Fidesz-kormány kancelláriaminiszterének jelölését, majd megválasztását is élesen bírálták ellenzéki oldalról. A kritikusok szóvá tették, hogy Stumpf tudományos tevékenysége, kutatásai nem a közjogra, hanem a politológiára irányultak, és nem jogból, hanem politikatudományból habilitált. Az ellenzéki sajtó nem is rejtette véka alá azt a véleményét, hogy az egykori miniszter a kormányfő, illetve a kormánypártok helytartója lesz a testületben, és megpróbálja a Fidesznek kedvező irányba billenteni a döntéseket.

Az utolsó kilencéves megbízatási idejű alkotmánybíró az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1982-ben jogi, majd 1985-ben a Bölcsészettudományi Karán szociológus diplomát szerzett. 1992 és 1993 között IREX-ösztöndíjjal a Harvard Egyetemen és a George Washington Egyetemen folytatott kutatásokat. 1994–96-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar politológiai tanszékén adjunktusként, 1996-tól pedig docensként tanított. 2008-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, öt évvel később, 2013-ban a győri Széchenyi Egyetemen habilitált. 1982-ben megalapította, és 1988-ig vezette az ELTE Bibó István Szakkollégiumát. 1987-től az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos kutatója volt. 1991-ben megalapította, és 1998-ig vezette a Századvég Politikai Iskolát. 1998–2002 között a Miniszterelnöki Hivatal minisztereként dolgozott. 2002-től alkotmánybíróvá történő megválasztásáig a Századvég Alapítvány elnöki tisztségét töltötte be.

Alaposan rácáfolt a kétkedőkre. Megszavazta a pofátlanul magas végkielégítések 98 százalékos adóját visszamenőlegesen kivető törvény alkotmányellenesnek nyilvánítását, de támogatta az Alkotmánybíróság többségének azon döntését is, amely alkotmányellenesnek nyilvánította az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseit. Előadó bírója volt az előzetes választási regisztrációval kapcsolatos köztársasági elnöki vétót elbíráló alkotmánybírósági határozatnak. Mindezek mellett sorra kapta a vallási szervezetek jogállásával, valamint a közérdekű adatok igénylésével összefüggő ügyeket is. „Erős kritikám van azzal a nézettel kapcsolatban, hogyha egy szervezet döntés-előkészítő anyagnak nyilvánít valamit, és a bíróság anélkül, hogy megvizsgálná, hogy ez melyik döntéssel hozható kapcsolatba, csak így ráüti a kóser pecsétet, akkor egy olyan szent tehenet kreálunk, amihez nem lehet hozzányúlni” – hangsúlyozta egyik interjújában. Ezt az álláspontját az általa előkészített határozatok is tükrözték, mivel szerinte a közérdekű adatok esetében a nyilvánosság korlátozása csak akkor fogadható el alkotmányosan indokoltnak, ha azt más alapjog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme kényszerítően indokolja.

2011-ben egy, az új Alaptörvényről szóló konfencián - Fotó: Kovács Attila / MTI

Időnként szívesen eleresztett egy-egy politikailag kényes mondatot. A washingtoni székhelyű Heritage Foundation konzervatív kutatóintézet 2012 őszén rendezett konferenciáján például közölte: „Az Alkotmánybíróság nem fél attól, hogy elszánt és éber védelmezője legyen a magyarok szabadságjogainak, ha a parlament túllépi alkotmányos határait, és a bíróság nem fél majd, hogy így cselekedjen, amíg én ott vagyok”.

Nézetei egyre hangosabb nemtetszést váltottak ki a kormányoldalon, sőt egyesek a háta mögött a Fidesz árulójának is nevezték. A nyíltszíni konfliktus 2013 tavaszán robbant ki, amikor egy konferencián úgy fogalmazott, hogy demokratikus jogállamban nem létezhet korlátlan hatalom, és ennek megfelelően az alkotmánymódosító hatalom sem lehet korlátlan, és az Országgyűlés kétharmados többsége „túllépett bizonyos alkotmányos normákat”, akkor betelt a pohár. Kövér László házelnök a Heti Válasznak adott interjújában volt kollégiumi szobatársa megjegyzésére úgy reagált, hogy Stumpf Istvánt ugyan a Fidesz jelölte alkotmánybírónak, de soha nem volt a párt tagja, és jól meglennének „az általa képviselt önhatalmú és parttalan jogászkodás nélkül”.

Stumpf tudta, hogy az új Alaptörvény elfogadásából fakadóan új korszak kezdődik, az alapjogi aktivizmus vissza fog szorulni. A Donáti utcai székházba érkezésekor meg volt győződve arról, hogy az Ab működése is reformra szorul. Nehezményezte például a határozatok hihetetlenül cizellált jogi nyelvezetét, amit szerinte még a jogilag képzett emberek is csak nehezen értenek. A vitákat túlságosan is elvontnak látta, mintha az Alkotmánybíróság valamiféle idegen testként funkcionált volna a társadalomban. Azt gondolta, hogy az Ab-t közelebb kellene vinni a való világhoz, le kell hozni az Olümposzról.

A határozatok nyelvezetével kapcsolatos gondolatait igyekezett a gyakorlatba is átültetni. 2016. december 6-án – afféle Mikulás napi meglepetésként – jogtörténeti lépésre szánta el magát, amikor különvéleményében kifejtett álláspontja alátámasztására a világirodalomból (Jaroslav Hašek: Švejk – egy derék katona kalandjai a világháborúban) hozott fel érveket: "A hír és a vélemény éles elválasztására vonatkozó követelménynek a sajtó szabadságát érintő indokolatlan korlátozása, persze lehet, hogy első ránézésre az érintett rendelkezés kapcsán nem is igazán annyira szembetűnő. Annak érzékeltetésére azonban, hogy egy még teljesen ártatlannak tűnő tényközlés (hír) is borzasztó könnyen értékelhető véleménynek, ami ha a véleményközlés tiltásával (és szankcionálásával) jár együtt, mennyire abszurd és önkényes korlátozáshoz vezethet, elegendő csak felütni az állandóan kezünk közelében tartott kötetet a „derék öreg katona” kalandjairól. Palivec úrnak, a vendéglősnek, aki nem mellesleg „nagyon művelt férfiú is volt”, és rettentően igyekezett kimérten felelni azokra a kérdésekre, amit Bretschneider úr, az „államrendőrség civil ruhás detektívje” tett fel neki, elegendő volt egy látszólag hétköznapi tényt óvatlanul közölnie – a császár őfelségének a képét „leszarták a legyek” – hogy felségsértés miatt még aznap este le is tartóztassák, majd tíz évre elítéljék. Nem járt több szerencsével az az „alacsony férfiú” sem, „akit valami kiskocsmában ért utol a balsors”, aki nem mellesleg „történelemtanár volt”, és a szarajevói merénylet másnapján „éppen a különböző merényletek történetéből mesélt a vendéglősnek”: őt abban a pillanatban tartóztatták le, amikor „a merényletek lélektanának elemzéséből levonta az alanti következtetést: – Minden merénylet olyan egyszerű és logikus, mint a Kolumbusz tojása.” És ugye emlékszünk még a kárpitosra is a „Příčná utcából”, aki Bretschneider úr kérdésére, hogy „lőne-e a szerbekre” azt találta közölni: „nem tud lőni, de egyszer volt egy ilyen vásári lövöldében, és ott ellőtt egy koronát”; majd „mindenki látta, hogy a Bretschneider úr előveszi a noteszát, és azt mondja: »Nocsak, megint egy szép új hazaárulás!«”

Szalay Péter és Stumpf István alkotmánybírók, valamint Sulyok Tamás, az Ab elnöke - Forrás: Alkotmánybíróság

A 3062/2017. (III. 31.) AB határozathoz írt különvéleményében, amelyet egy magyar tulajdonú kft. és egy hatalmas amerikai olajipari cég közötti ügyhöz csatolt, megjegyezte: „Esélytelenek lennének a hétköznapi Dávidok az aktuális Góliáttal szemben? Arathatna a hétköznapi kisember is győzelmet? A jelen esetben erre esélyt – álláspontom szerint – az alapvető jog következetes bírói érvényesítésének biztosítása adhatott volna.”

A 13/2018. (IX. 4.) AB határozathoz, amely továbbra is engedélyhez és bejelentéshez kötötte a kútfúrást, a Képes Krónikára hivatkozó párhuzamos indokolást csatolt: „Vízkészletünk az egyik legértékesebb természeti erőforrásunk. Felbecsülhetetlen, elhanyagolhatatlan alkotóeleme közös örökségünknek. Ekként részesíti védelemben Magyarország Alaptörvénye a Nemzeti Hitvallásban és a P) cikk (1) bekezdésében. Kincs, amit e honban már az első pillanattól kezdve nagyra értékeltek, jelentősnek és fontosnak tartottak. Midőn honfoglaló eleink Pannóniába érkeztek, »a helyet gyönyörűségesnek, a földet köröskörűl jónak és termékenynek, a folyó vizét jónak, mellékét jó legelőnek« találták. »Árpád pedig övéi között kürtjét a Duna vizéből megtöltvén, az összes magyarság színe előtt arra a kürtre a mindenható Isten kegyelmét kére, hogy azt a földet az Úr engedje nékiek örökre« – számol be róla a Képes Krónika.”

Stumpf több olyan kérdést is lát, amelynek megválaszolása még várat magára. Ilyennek tartja például a történeti alkotmány vívmányainak markánsabb megjelenítését az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában, illetve a szuverenitásteszt kidolgozását. Kimondhatja-e az Ab egy adott európai uniós döntésről, hogy sérti a magyar szuverenitást, és ezért nem alkalmazható?

A 2010-es évek elején dolgozott a régi alkotmánybírói gárdával, amit metaforikusan úgy írt le: „Én voltam az utolsó, aki még látta Lenint”. A testületen belüli szerepe sokat változott az évek folyamán: eleinte nagy horderejű ügyeket kapott, az utóbbi években viszont jobbára be kellett érnie a „resztlivel”.  A számok nem hazudnak: míg 2011-ben 41 (ebből 26 érdemi határozattal befejezett) ügynek volt az előadó bírója, 2018-ban már csak 21 ügye lett, 9 érdemi határozattal. 2011-ben többször tudott azonosulni a többségi véleménnyel, hiszen csupán 7 különvéleményt és 4 párhuzamos indokolást írt, míg tavaly 20 különvéleményt és 18 párhuzamos indokolást.

Stumpf István alkotmánybírói tablóképe - Fotó: Szigetváry Zsolt

„Visszatekintve az életpályámra, inkább intézményeket építettem, amelyek lehetőséget teremtettek minden generáció számára, hogy a maga kultúráját kihordja – nyilatkozta tavaly áprilisban az Arsboni című online folyóiratnak. –  Szerintem ezek sokkal szélesebb módon kötődnek a magyar társadalomhoz, mint egy párt. Nem vagyok hatalmi politikus, és nem is szeretem azokat, akik egydimenziósan gondolkodnak a hatalomról és a politikáról. Nem hiszek a tisztán érdekvezérelt politikában, az értékorientált cselekvés minden politikus teljesítményének mércéjéül kell, hogy szolgáljon. Ahhoz kell igazi politikusi tehetség, hogy egyensúlyt teremts a kettő között. Az érték és az érdek egyensúlyának megtalálása nagyon nehéz kihívás, mert ezek mindig ütköznek. A szabadságszerető ember Bibó István-i tízparancsolata adta számomra a legfontosabb útmutatást a közéleti szerepvállalásaimhoz.”

Ami a jövőt illeti, áprilisban az ELTE jogtudományi karán úgy fogalmazott hallgatóságának: „A feleségem szerint 98 százalék, hogy nem választanak újra, én ennél optimistább vagyok”.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG