A munkaerő nem áru! - Munkaügyi kapcsolatok - Miért fontos a munkavállalói érdekképviseleti szervezet?

2019.10.11. Jogi Fórum / Papp-Nagy Zsolt

A Suzuki nem hajlandó elismerni a nála megalakult szakszervezeti alapszervezet létezését, és ellehetetleníti, hogy a Vasas bebizonyítsa, megvan a kellő számú tagsága. Eddig tart a hír, de milyen jelentősége van az autógyár lépésének? Miért fontos, hogy a munkavállalók érdekképviseleti szervezeteket alakíthassanak, vagy már meglévőkhöz csatlakozhassanak? Mire szolgálnak a munkaügyi kapcsolatok?

A munkajog a munkavállaló, a munkáltató és az érdekképviseletek, más néven a szociális partnerek jogait és kötelezettségeit meghatározó normáknak a halmaza, amely három részre osztható: egyéni és kollektív munkajogra, továbbá munkaügyi igazgatásra. Míg az individuális munkajog jellemezője, hogy a munkaviszony két alanya egyénileg kerül kapcsolatba egymással, „szemtől szemben” állnak és állapodnak meg a munkavégzés feltételeiről, addig a kollektív munkajog a munkavállaló, a munkáltató és ezek érdekképviseleti szervei közötti viszonyrendszert határozza meg. Az ország egészét érintő kérdések, szakpolitikák megvitatása során, az állam harmadik félként – nem szabályozó szerepében, hanem a felekkel egyenlő tárgyalópartnerként – beléphet a szociális partnerek mellé, ezzel háromoldalúvá (ún. tripartittá) téve a konzultációt vagy tárgyalást. Ilyenkor a közhatalmi eszközeit nem alkalmazza, „mindössze” autonóm tárgyalópartnerként van jelen.

Az individuális munkajog alanyai kollektíven is felléphetnek – a hatalmi egyenlőtlenséget korrigálandó – a munkaviszonnyal összefüggő érdekeik érvényesítése érdekében. A „kollektív fellépés jogát” az Alaptörvény – a nemzetközi egyezményekhez hasonlóan, mint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is – biztosítja, így az egyesülési jog alapján szakszervezetek és más érdek-képviseleti szervezetek szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. A munka törvénykönyve (Mt.) az alkotmányos szintű rendelkezést mind a munkavállalók, mind a munkáltatók oldalán deklarálja, vagyis a gazdasági és társadalmi érdekeik előmozdítása, védelme érdekében, mindennemű megkülönböztetés nélkül érdek-képviseleti szervezetet alakíthatnak, az általuk választott szervezetbe beléphetnek, illetve az ilyen jellegű szervezetektől távol maradhatnak. A kollektív munkajogra vonatkozó rendelkezések szükségessége abból a felismerésből ered, hogy a munkavállaló egymaga nem feltétlenül képes érdekeit a szabad megállapodások rendszerében hatékonyan képviselni, a kollektív fellépés és a kollektív alku ugyanakkor megteremtetheti a lehetőséget arra, hogy másokkal együtt hatékonyabban lépjen fel érdekei védelmében. Tipikusan ilyen a bérmegállapodás, hiszen a „két oldal” között ebben a kérdésben ritkán van egyetértés, a munkavállaló érdeke, hogy minél több bért kapjon a munkájáért, ezzel szemben a munkáltató a profitját szeretné maximalizálni, ehhez az egyik lehetséges út, hogy kevesebb bért fizet.

Másfelől a munkaügyi kapcsolatok rendszerének van egyfajta preventív hatása is, a felek megkísérlik az esetleges konfliktus kialakulását megelőzni, együttesen dolgoznak egy közös cél elérésén, vagyis megoldást akarnak találni a munkavégzéssel kapcsolatban felmerülő sokrétű és összetett problémákra, lehetőleg békés, tárgyalási úton.

Az Mt. vonatkozó szabályai először általános, valamennyi munkaügyi kapcsolatra irányadó rendelkezéseket állapítanak meg, a meghatározott fogalmak, eljárási szabályok a teljes rész tekintetében irányadóak. Ezt követően kerülnek kibontásra az egyes jogintézmények. Az üzemi tanács, amelyen keresztül valósul meg a munkavállalók részvételének (participációjának) biztosítása a munkáltató döntéseiben. A részvétel joga – a szakszervezet közvetítésével megvalósuló érdek-képviselettel szemben – mindig egy adott munkáltatóhoz kötődik, és nem eredményez a munkáltatón kívül is intézményesülő struktúrát. Ellentétben a szakszervezeti, ún. szembenálló érdek-képviselettel, a participációs jogok gyakorlása a felek együttműködésére épül. A következő „kapcsolat” a szakszervezet, melynek elsődleges célja a munkavállalók érdekeinek a védelme, azonban funkcióját tekintve – az Alkotmánybíróság megállapítása szerint – közvetlenül kapcsolódik a szociális piacgazdaság magvalósításához, mivel a szakszervezetek léte, működése a tagok magánérdekein túlmutató közérdeket is szolgál.

Az Mt. nagy hangsúlyt fektet a szociális partnerek megállapodására és az önszabályozásra. A kollektív alkuhoz való jogot – amely jog a kollektív szerződés formájában ölt testet – az Alaptörvény biztosítja, munkaviszonyra vonatkozó szabálynak minősül, a munkáltató és a szakszervezetek kötik, megkötése nem kötelező, ugyanakkor a megkötésére irányuló tárgyalást egyik fél sem utasíthatja vissza. Magyarországon a kollektív alku meghatározó szintje a munkahelyi, vállalati szint, melynek előnye, hogy itt van leginkább lehetősége a feleknek a helyi sajátosságoknak megfelelően kialakítani a szükséges szabályokat, kikötni a többletkötelezettségeket, valamint megállapítani a többletjogosultságokat. A mikroszint további előnye az országos, valamint az ágazati megállapodásokhoz képest, hogy – főszabály szerint – minden annál magasabb szinten kötött megállapodásnál kedvezőbb feltételeket tartalmazhat a munkavállalókra nézve.

A munkaügyi kapcsolatok rendszere a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Philadelphiai Nyilatkozatának egyik legfontosabb, „a munkaerő nem áru” alapvetését erősítendő, a munkavállalói érdekek előmozdításának egyik alapvető eszköze, amely a szociális partnerek közötti konfliktusok megelőzése, a munkabéke fenntartása és az országok gazdasági, társadalmi stabilitása szempontjából is különös jelentőséggel bír.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG