Mint ismeretes, a bíróság március 15-én úgy döntött, nem ad helyet a Microsoft követelésének, amely a Lindows név használatától szerette volna eltiltatni a Lindows.com céget, mind a cégnév, mind pedig az általuk kifejlesztett operációs rendszer esetében.

Akkor John C. Coughenour bíró arra hivatkozva utasította el a Microsoft követelését, hogy a Windows márkanév is csak hosszas huzavona után kapott szabadalmat, mivel a szabadalmi hivatal úgy ítélte: “generikus” névhasználatról van szó (vagyis termékkategória megjelöléséről, hiszen az “ablakok” ugyanúgy általánosságban jelölnek egy termékcsaládot, mint a “világos sör” vagy a “szappan”).

A Microsoft most e döntése felülbírálására kérte a bírótól, éppen a “generikus” fogalom félreértésére hivatkozva – ugyanis a cég érvelése szerint a bírónak azt kellett volna megvizsgálnia, hogy a Windows generikus névnek számít-e az operációs rendszerek piacán, és nem általában. Emellett, folytatja érvelését a Microsoft, a Windowst nem az operációs rendszerek szinonímájaként használják a felhasználók – hanem már 1993 és 95 között is a megkérdezettek többsége azt hitte, márkanévről van szó, holott akkor még a cég csatában állt a szabadalmi hivatallal a név szabadalmaztatása érdekében. A Lindows kedden szűkszavú közleménnyel reagált a Microsoft előterjesztésére, amelynek célja szerintük az eljárás elhúzása és ezzel a Lindows perköltségeinek növelése.